„Régen, mikor még a szépapámnak szép fia – szépfiamnak szép apja voltam, mikor a Tisza még csak vizet ivott, én meg csak a Tisza vízét ittam… egy nagy faragott fa odujában csepp mesére találtam.” Berecz András feldolgozása
Berecz András feldolgozása
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye észak-keleti csücskében, ahol a kanyarokkal teli, örvénylő Tisza sebes vize két országot választ el egymástól, található Szatmárcseke. E kicsiny falu macskaköves utcájának végén bújik meg az ősapáink kultúráját napjainkig megőrző temető. A temető, amely nem csak embernagyságú, fából faragott fejfái miatt lett méltán híres, hanem 1838-ban itt temették el a Nemzeti Himnusz íróját, Kölcsey Ferencet. A temetőt 1973-ban műemlékvédelem alá helyezték, hogy értéke megőrződjön a jövő nemzetékének kultúrájában. Csekének számos tekintetben előnyére vált a természettel vívott állandó harca. Az áradások mellett az Ecsedi-láp és a Szernye-mocsár is fokozta az elszigeteltséget, ezért könnyebben őrződtek meg a közösség évszázadokkal korábban kialakult, általánosan bevett szokásai. Pár évtizeddel a török hódítások befejeződésével megerősődhetett az igény az itt élőkben, hogy halottaikat biztosabb helyre temessék, mint a cinterem tömegsírjai, ezért 1776-ban megnyitották a napjainkban is használatban lévő temetőt.
Sajnos, nem áll rendelkezésünkre 1920-nál korábbi rajz, fénykép vagy bármilyen más leírás, amiből meg tudhatnánk, hogy a temető megnyitásakor felállított legelső fejfák (“a fűtől való fa”) formája, szöveges vagy egyéb díszítő motívumai mennyiben egyeznek a ma használtakkal. Eredetük a mai napig vita tárgyát képezi, de sokak számára még az is kérdéses, hogy pontosan mit ábrázol a fejfa a formája. Terepmunkám ideje alatt tevékenységem kiterjedt a temető jelenlegi méreteinek rögzítésére, sírjainak és azok környezetének dokumentálására. A fejfák formája mellett a rávésett feliratok szövege is figyelmet érdemel, melyek az elmúlt évtizedek alatt számos változáson mentek keresztül. Külön fejezetben taglalom az 1972 és 1980 közötti restaurálási munkálatok pontos részleteit, amelyről a 2014-ben revizionált dokumentumokat jelenleg a Forster Központban őrzik. A műemlékvédelmi helyreállítási munkákról szóló nagyszámú jegyzőkönyvek átolvasása során több kérdés is felmerült bennem a temető múltját és jövőjét illetően. Igyekeztem személyes beszámolókat is meghallgatni, a Tiba Zsolt tiszteletes úr és a több mint 40 éve fejfafaragóként dolgozó Korpás István nagy segítségemre volt ismereteim bővítésében. Remélem, hogy a sírkert helyzetének türelmes és megfontolt átgondolásával a helyes irányba befolyásolhatom a szatmárcsekei csónakos f,ejfás temető megőrzéséhez szükséges változásokat.
Kutatástörténet a temető és a fejfák eredetének tükrében
Az első néprajzkutató, aki a temető dokumentálásával foglalkozott, a nagyari születésű Luby Margit volt. Az 1920-as években folytatott gyűjtései során fényképfelvételeket készített, és publikációiban több régi sírfeliratot is megjelentetett, de elmélyültebb elemzésbe nem kezdett.1 Solymossy Sándor 1930 körül folytatta a temető múltjának feltárását. Ebben Luby volt segítségére, aki felhívta figyelmét a temetőről készített fényképalbumára2. Pusztán ez nyújtott támpontot Solymossynak a temető elemzésében, hiszen Luby elmondásából tudjuk, hogy Solymossy a csekei temetőt személyesen sosem látogatta meg. Az etnográfus a magyar nép ősi fejfa formáinak taglalása közben tér ki a szatmárcsekei fejfák eredetének feltárására.3 Egészen az ugor népekkel való rokonságig vezeti vissza az őshazából eredő halászó életmódból fakadó csónak forma gyökereit. Úgy tartja, hogy a faragványon látható emberarcból, a törzs hátán végig futó élből – amelynek csónakra utaló formáját köszönheti – következtethetünk a fejfák ősiségére. Ő vezette be a köztudatban elterjedt “csónak alakú fejfa” meghatározást is.
Sikerült rálelnem arra a Bátky Zsigmond írásra, melyben igaz éppen csak érintőlegesen, de annál nagyobb jelentőséggel bíróan kritizálja a Solymossy által lefektetett csónakos-elméletet.4 Bátky alapvetően Gavazzi horváthországi temető kutatása kapcsán tér ki a csekei temetőre, és próbál párhuzamot vonni a temetkezések alatti szán alkamazása és a csekei hagyomány között. Gyenge lábakon áll ez a párhuzam és ezt Bátky is kiemeli: “Solymossy írt egy ilyen ősi szokásról, a magyar csónakos temetkezésről, de erre sem régészeti, sem hagyománybeli, sem nyelvi adatot nem hozott fel.” Nincs tudomása a csekei fejfákkal azonos formájú csónakról, és hogy vajon előfordult-e ilyen más falvakban, használtak-e olyan koporsókat, melyek csónakot utánoznak vagy eleve annak készültek? Bátky próbál néhány ilyen példát említeni, de egyik sem eredeztethető a csekeivel egy forrásból vagy mutat vele említésre méltó hasonlóságot.5 Ebből is látszódik, hogy terepre személyesen ő sem látogatott el.
Nyárády Mihály 1963-ban megjelent írása az első olyan tudományos értekezés, amely hiteles forrásokra támaszkodva átfogó képet nyújt a temető történetéről.6 Nyárády igyekezett meghatározni a temető megnyitásának időpontját, csakhogy ehhez kiindulásipontként megelégedett egy 1870-es évekbeli katonai térképpel, amelyen már láthatóan temetkezésre használták a terület keleti részét. Ez alapján arra a megállapításra jutott, hogy a temetőt az 1860-as években nyitották. A kutató külön fejezetben taglalta a temető fejfa típusait, melyben elutasítja, hogy „a szatmárcsekei fejfafaragók a halászcsónakok orr- és fenékrészét igyekeztek volna utánozni. … Éles orrú és éles fenekű halászcsónakok sem Szatmárcsekén, sem más magyar községben nem voltak.”7 A fejfák eredetét illetően funkcionalista nézeteket vall, miszerint a jellegzetes keskenyedő, íves fejrész „az írásmező csapadék elleni védelmét szolgálja, úgy mint a csúcsos kialakítás az egész fejfáét. A mások által emberi arcélnek vélt díszítés (“magyar bajusz”) a mindennapi használati tárgyakon is alkalmazott jelentés nélküli barokk cifrázat.” Nyárády munkájának végén erősen kritizálja Solymossy elméleteit, hosszasan kifejti kollégája tévedéseit. Véleménye szerint Solymossy “a szatmárcsekei reformátusokra egy “igazi” arccal (emberi ábrázattal) bíró fejfát igyekezett volna ráerőszakolni. Ez természetesen nem sikerült neki.” Támadja azért is, mert “a magyarral rokon vogul és osztják … halottak bábujainak csónakosságáról anélkül írt, hogy bizonyította volna. … és a halott bábuk fejfajellegét nem igazolta.”8
Említésre méltó munkát végzett a falu múltjának feltárásában Lakatos József szatmárcsekei tanító is.9 Az 1978-ban napvilágott látott tanulmányában megkérdőjelezi a temető megnyitásának időpontjáról született hipotéziseket és megállapítja, hogy az 1754-es iskolaépítés során telepítették át a templomot körülvevő temetőt a jelenlegi helyre. Úgy véli, hogy az új temető megnyitása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a csónak alakú fejfák csak attól az időponttól származtathatók. Lakatos ezeket a felvetéseket semmilyen tényleges forrással nem támasztja alá, így azt ugyancsak nem tekinthetjük hitelesnek. A fejfák formájáról korábban született elméleteket 4 csoportba rendezi „anélkül, hogy az ellentétes vélemények bármelyikével“ egyetértene, vagy vitatkozna. Ezek közül számunkra a legérdekesebb lehet az itt élő öregek egybehangzó véleménye a fejfák formájának eredetéről. 10 A 83 éves Kelemen József elmesélése szerint: “Ez a temetkezési forma, a fejfák alakja talán a magyarok eredetéig nyúlik vissza. Itt valamikor Guthosok éltek (Vámosorosziban Gotosok). Azok használtak ilyen alakú fejfákat. Az itt élő népektől vették át azután a magyarok ezt a fejfaalakot. Csónakalakúak. Hiszen itt mindig víz volt.”11 Kik ezek a guthosok? Guthosokról eddig egyetlen, Szatmárcsekéről még a legátfogóbb képet nyújtó értekezések sem tettek említést. Lakatos szentel néhány sort ennek a megértésére és arra a következtetésre jut, hogy a guthusok feltételezhetően a Guth-Keled (Gutkeled) nemzetséggel hozhatók kapcsolatba. Számos tanulmány foglalkozik azzal, hogy e nemzetség pontosan honnan ered és egészen a Gesta Hungarorum és a Képes Krónikáig nyúlnak vissza a róluk szóló feljegyzések.12 A fejfák formájának megértéséhez, úgy vélem jelen írásban felesleges volna visszanyúlnunk egészen az Árpád-korig. Érdemes viszont annyit megemlítenünk, hogy a Guth-Keled nemzetségnek Szatmár vármegyében számos birtoka volt. Az MTA megbízásából 1862-ben megjelentetett A Magyar Nyelv Szótára című kiadványban a Guth szó alatt “puszták Szabolcs megyében” értelmezést olvashatjuk.13
Minden korábbi elmélyült kutatás ellenére, Lakatos 1984-ben megjelent írásában olyan alaptalan elméletet terjesztett el, ami miatt szúrós kritikát kapott dr. Páll István Sóstói Múzeumfalu igazgatójától. [footnote]Páll István: Túlvilági csónakok, magyar bajusszal. In: 100 magyar falu – Szatmárcseke. Szerk. Németh Péter. Száz magyar falu könyvesháza, Budapest 2002. 120-130 old Páll úgy véli, hogy a tanár idealizáló magatartása inkább csak rontott a hiteles forrásokon alapuló hipotézisek elterjedésén. Nyárády hiába próbált meg mindent megtenni, hogy fölülírja Solymossy “ugor ősöktől származtatható fejfaelméletét”, az etnocentrikus helybéli pedagógus egy szentimentális eszményképet erőltetett rá a fejfákra: “e sorok íróját azokra az öreg, fejkendős nénikre emlékeztetik, akik az élettől elfáradva, meggörnyedve ballagnak, végtelen országútján az időnek.”14
Sváb Katalin és Rutai Ilona az Iparművészeti Főiskola negyedéves hallgatói a Néprajzi Múzeum megbízásából 1973-ban részletes felmérést készített a temetőről. A kutatópáros véleménye szerint a terület erdős mocsaras adottságai miatt hosszú ideig a halászat volt az egyik legelterjedtebb foglalkozás, emiatt valószínűsítik, hogy még a XII. századból ered a csónak alakú fejfák használata: “… a halászokat a saját csónakjuk alá temették el és a csónakba vésett felirattal jelölték a halott személyét. Mellé fektették az egész családot, így a csónak családi fejfa volt. A mai fejfák csónakot stilizálnak, az elejükön a “magyar bajusz” díszítéssel.“ 15
Halotti anyakönyv a XVIII. századból
Amedeo Boros 2001-ben megjelent disszertációjában igyekezett felkutatni valamennyi, a csekei temetőhöz kapcsolódó forrásdokumentumot. Ezek elmélyült elemezése mellett empirikus úton is sok adatot gyűjtött a terepen, ezzel még hitelesebbé téve kutatómunkáját.16 Boros legfontosabb megállapításai közé tartozik a temető megnyitásának pontos időpontja, amihez egy halotti anyakönyv szolgált alapul. Hosszú évtízedekeig kerülte el a figyelmét minden szakembernek, pedig tisztán olvasható az első sorban: “Anno 1776 (Az Ujj temetőbe)”. Boros, hogy minden félreértést elkerüljön, alapos levéltári feltárások közben talált katonai térképekre és számos írásos emlékre hagyatkozva igyekezett igazolni állítását.17
A temető méretének és struktúrájának leírása
1. katonai felmérés 1782 – Forrás: HM Hadtörténeti Intézmény és Múzeum
A 2013 és 2016 között végzett kutatásom első lépése a temető területének feltérképezése volt, melyhez kezdetben három katonai felmérés során készült tervet vettem alapul. Az első 1782 és 1785, a második 1829 és 1866, a harmadik pedig 1872 és 1874 között lezajlott topográfiai felmérés eredménye. A legkorábbi, 1784-es térképen piros kereszttel megjelölték a református templom helyét, de nem látunk a temetőre utaló ábrát.18 Nem lett méretarányosan feltérképezve, de egyértelműen azonosítható Vajas-patak és az iszapos Tisza-holtág. A gyakorta túlzott vízbőséggel küzdő, lakott térségen is átfolyó patak és a lápos, művelhetetlen holtág minden évszakban jelen volt a csekeiek életében, nem csak az áradásokkor. A falu közepén átszelő patak ketté ágazik és a főút északi oldalán egy szigetszerű fás, bokros területet ölel körbe.
2. katonai felmérés 1829-1866 – Forrás: Hadtörténeti Múzeum
Az 1858-as metszet készítői már jobban törekedtek az alapos, precíz munkára és részletesebben körvonalazták a település utcáit, építményeit19 és vízhálózatát.20 A település legmagasabb pontján elhelyezkedő mai református temető területén anno két lakóház és egy nagy üres telek lett jelölve, melyből arra következtethetünk, hogy a sírkertet még nem nyították meg a jelenlegi helyén. A temető jelenlegi déli nagy kapujánál, ahol a macskaköves kocsiút kezdődik egy keleti-nyugati irányba elterülő ház állt. Ezt még a XIX. század végén lebonthatták, legkésőbb akkor, amikor a terület nyugati részére is szükség lett az elhunytak elhelyezéséhez. Létezésének hiánya a mai napig üres helyet tár elénk. Ha továbbhaladunk a keskeny utcán a Tisza-holtág irányába még egy ház állott, melynek az alapkövei a mai napig megtalálhatók. A 2015-ös helyszíni felmérés alapján megállapítható, hogy a második katonai térkép piktogramjai helytállóak és valószínűsíthetően a falu vízeinek ábrázolásában sem tévedett. A Vajas-patak és a Tisza-holtág szigetet létre hozva csatlakozik egymásba, melyen három kereszttel a napjainban is itt található katolikus! temető került megjelölésre. A patakárok a református temetőt keletről nem kerüli meg, hanem elhalad előtte, nyugati lejtője lábánál.
3. katonai felmérés 1872. Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Hasonlóképpen rögzítette a folyó irányát az 1884-ben felvett fekete-fehér helyszíni mérés.21 A jelenlegi református temetőt kereszttel jelölték a terület keleti oldalán, és mintha egyfajta kerettel berajzolták volna a patak által körbezárt sziget fekvő katolikus temetőt. A vizenyős területen egyik térkép sem jelöl házakat, se szántót, sem pedig legelőt. A rendszeres árvizek miatt efféle tevékenységre nem volt alkalmas. Ha megfigyeljük a nagy Tisza folyását észrevehetjük, hogy az egyik kanyarulata levágásra került, mely felveti a kérést, hogy az 1846-ban kezdődő, 60 évig tartó Tisza-szabályozás során készítettek-e térképet a környék folyóiról. A Szatmárcseke történelmével foglalkozó szakirodalmak nem tesznek említést a XIX. század második felében jelentős változásokat magával hozó Tisza-szabályozásról. Az Országos Levéltárban több erre vonatkozó metszetet őriznek, de csak az egyik tárja elénk Cseke belterületének vízeit is. Az 1856-ban készített, Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási koncepciójára épülő német nyelvű térkép, mérnöki pontossággal igyekezett elénk tárni Cseke térségének vízvonulatát.22
Vásárhelyi Pál tervei a Tisza-szabályozásról 1865 – Forrás: Országos Levéltár
Ha a 160 évvel korábbi térképet összevetjük a napjainkban készített, modern műholdfelvételekkel, megállapíthatjuk, hogy a természet nem tüntette el a Sziget jellegzetes, háromszöget formáló alakját. Kiváltképp szembetűnő, hogy fennmaradt a Sziget északi oldalát kijelölő akácfasor, ami oly jellemző kisérője folyópartoknak. A szántóföldek pedig a régi folyók kanyarulatai szerint vannak a mai napig felosztva. A tervezők nem tértek ki Cseke épületeinek, utcáinak ábrázolásra, kizárólag a katolikus templomot és az abból nyíló szűk utcácskát vázolták fel. A patak főágának irányát az eddigiekhez képest másképp jelölték, egyelő oldalú háromszöget formálva a református temető földjeit megkerülve, az északkeleten ömlött a Tisza-holtágba. A személyes terepvizsgálatok és a műhold felvételek gyorsan igazolják, hogy a katonai térképek ez esetben sem tévedtek. Ha elsétálunk a temető nyugati végébe, mély árokra és egy hídra lehetünk figyelmesek, ami ellentmond az újonnan feltárt térképnek. Malina Gyula 1890-ben megjelent kimutatása szerint a csekei térségben három Tisza-átvágást hajtottak végre.
A személyes terepvizsgálatok és a műhold felvételek gyorsan igazolják, hogy a katonai térképek ez esetben sem tévedtek. Ha elsétálunk a temető nyugati végébe, mély árokra és egy hídra lehetünk figyelmesek, ami ellentmond az újonnan feltárt térképnek. Malina Gyula 1890-ben megjelent kimutatása szerint a csekei térségben három Tisza-átvágást hajtottak végre.23 Az elsőt 1853 és 1854-ben, a másodikat 1857 és 1858 között, a harmadik feltöltés pedig 1863-tól 1867-ig tartott. Kicsi a esélye, hogy a szabályozás ez esetben nem csupán a Tiszát, hanem annak mellékfolyóit is érintette. Nem valószínű, hogy pont a katonai felmérést megelőző 1857-es évben töltötték fel a Cservájás-patak keleti ágának végét, és új irányba terelve, rövidebb úton vezették a Holt-Tisza medrébe. A terület keletről nyugati irányba olyan mértékig lejt, hogy mire a víz elérné a keleti oldalt az egész temetőt belepte, nem alkothat körülötte az áradások idejére sem ideiglenesen vízfolyást.
Kataszteri térkép XIX. század 2. fele
Az Amedeo Boros által 1790-1844 közöttire datált, német nyelvű kataszteri térképen telkek kiosztása megegyezik az 1858-as katonai felmérés rögzitésével. 24 Ha a templom mellett nyíló sikátor végig sétálunk, megkerülve a lakó épületek jutunk el a temető bejáratáig. Ez a temető legészak-keletibb csücske ahol az eredeti bejáró volt, innen 100 méterre nyugatra van a temető magja. A bejárata tehát nem volt feltétlenül szükség a vízi megközelítésre. Nem úgy mint a katolikus temetőhöz, amit a ritkán előforduló aszályos időszakokon kívül kizárólag vízen átkelve lehetett megközelíteni. Boros azt is írja, hogy a Kölcsey Ferenc Szemere Pálhoz intézett levelében Szigetként említi a temetőt. Ha ellenőrizzük Kölcsey levelezését, megállapíthatjuk, hogy egyszer sem használja a sziget szót a temető definiciójaként. Kölcsey 1827-ben valóban levelet intéz Szemeréhez, melyben így ír: „Egyedül azon kínos tudományom van még, hogy Ádámot a testvéröcsémet eltemettük, és én kimondhatatlanul szenvedek.” Testvére mellé 1838-ban temették a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kölcsey Ferencet és végül ez előbbi feleségét, Szuhányi Jozepint is. „Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna föl írva: de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve.” – írta szomorúan Petőfi Sándor miután 1847-ben felkereste Kölcsey sírját, ő sem említi, hogy víziúton kellett volna oda kijutnia. Összegzésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy a mai református temető sosem volt szigeten, a katolikus temető viszont igen. A református temető fejfáinak csónak formája miatt senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a katolikus temető lett volna valaha szigeten. Így még is az a legvalószínűbb, hogy a hosszú évtizedek alatt a szájhagyomány útján fennmaradt emlékek a szigetről és a temetőről kissé összekeveredtek és valójában a katolikus temetőt illették egykoron a Sziget megnevezéssel.
A fejfák helyének pontosításához elmaradhatatlannak bizonyult a temető méreteinek meghatározása. A déli és a keleti oldal a legkönnyebben behatárolható, hiszen csak itt szegélyezi kerítés a temetőt.25 Az északi oldalvéget akácossal benőtt erdőcske jelöli ki, míg a nyugati oldalon egy a Táncsics utca végéből induló, kockakővel burkolt kocsiút húzódik, amely balra kanyarodva, hídként szeli át az elapadt patak medrét. Ebbe az irányba 17. sortól enyhén lejt a terület és csak a sírok elmaradása után lesz ismét sík. Méréseink szerint a déli oldal akácfa kerítése 165 méter hosszú, mely 45 fokos fordulat után 60 méter hosszan folytatódik az északi akácosig. A keleti oldal végén két szárnyú kapu nyílik. Miként a fentiekben már említettem, a XVIII. századi megnyitáskor innen lehetett megközelíteni a temetőt. Napjaninkban pedig itt szokták behozni az észak-keleti oldalon eltemetni kívánt elhunytakat a ravatalozóból.
Szatmárcseke temető felmérés 2015
A sírok észak-déli irányba, többé-kevésbé párhuzamos sorokban fekszenek.26 A fejfa minden sír végén, az elhunytnak háttal, nyugat felé néz. A temetőt szürke műkővel borított, északról-délre haladó gyalogosút osztja ketté, ami 70 méter után keletre kanyarodva a Kölcsey-emlékműig vezet. Ezt vettem kiindulásipontnak a 2015-es felmérés során, így a nyugati oldal a nagyobb, a keletinek mintegy kétszerese. A keleti oldalon 16 sorban összesen 336 darab fejfa található, ebbe beleértendők a már olvashatatlan ( db), esetleg kidőlt (8-10 db) vagy a más anyagból készült ( db) síremlékek is. A nyugati oldalon 23 sorban 836 sírhelyet számoltam meg.27 Így összesen 1172 fejfa található a temetőben, ami több, mint a duplája az 1972-es felmérésen összeírtaknak (527 db). Ez sokat változott a Nyárády által lejegyzettekhez képest, hiszen amikor ő a terepen járt a “két részt egy begyepesedett, északról dél felé haladó szekérút” választotta el.28 Minden valószínűség szerint a néprajzkutató szekérútként nevezte meg a Kölcsey sírhoz vezető járdát, hiszen ilyen irányba kijelölt másik ösvény nem alakult ki a sorok között. Nyárády a keleti oldalt mintegy háromszor nagyobb kiterjedésünek találta a nyugati résznél. Nem ezt igazolja az 1973-as felmérés során készült térkép, sem pedig az általam végzett kutatás. Mind a két feltárás azt támasztja alá, hogy a nyugati oldal a kezdetektől fogva sokkal nagyobb volt a keletinél. A Kölcsey emlékművel egy síkban, nyugaton található a sírkert legkorábbi magja, itt helyezkednek el a legnagyobb sűrűségben a fejfák.
Sváb – Rutai térkép nyugati oldal részlet Forrás: Forster Központ
Amint már a fentiekben említettem a temető nincs felparcellázva és kijelölt sírhelyek sincsenek, mindenki oda temetkezik, ahol ősei, szerettei közelében helyet talál. Tiba Zsolt tiszteletes úr elmondása szerint a mai napig él az a régi hagyomány, mely szerint a családtagok – amennyiben a szabad helyek még lehetővé teszik egymás közelébe, vagy egymásra temetkeznek. Ez utóbbiról sokszor nem is tudnak, hiszen a régi fejfa és a sír domborulata már eltünt a hosszú évek során. Wirth Péter 1977-ben úgy tapasztalta, hogy egyes sírok elhelyezkedése egyfajta jelrendszerként mutatja a közösségen belüli hierarchiát, rokonsági viszonyokat.29 A sorok besűrűsődésével, a családi kapcsolatok átalakulásával és az egymásra temetkezésekkel ez a struktúra már egyre kevésbé áttekinthető.
Napjainkban, ha a déli személyi bejárón érkezünk a temetőbe, a nyugati oldal első sorában csak 13 fejfa fogad minket, amit sövénysor és tölgyfák váltanak fel, majd ismét fejfák folytatódnak. A sírjelek elmaradásának jelentősége van, hiszen a második és harmadik sorban a Kölcsey család elhunytjai fekszenek. Ha a szekérút az általam feltételezett helyen futott egykoron végig, akkor a Kölcsey sírcsoport a temető központi helyének számított és a temetőbe érkezők e sorok előtt sétáltak el. Jelenleg viszont az 1938-ban állított klasszicista stílusban készült Kölcsey-emlékmű a temető legkiemelkedőbb pontja és az út ebbe az irányba vezeti a látogatót, s így hátat fordítanak neki ezek a többnyire dolomitból és márványból készült sírkövek.
A természetes halállal elhunytakat temették a keleti részre, amit akkoriban már majdnem teljesen telítettnek értékelt Nyárády, de ezt a 70-es években készített fénykép felvételek erősen cáfolják. Írása szerint a nyugati területet elsősorban kukoricával vetették be, csak néhány – 10-20 darab – a Tiszába fulladt, öngyilkosok és párdarab cigány fejfáját lehetett a gondozatlan részen felfedezni. Hosszas utánajárás, fényképek,30 elbeszélések és az 1973-as térkép alapján arra a megállapításra jutottam, hogy Nyárády túlzó és pontatlan megállapításokat közölt ezzel kapcsolatban. Valóban volt egy kukoricával bevetett terület, de ez csak a nyugati oldal legalján, egy keskeny részen lehetett, ezentúl a volt Tisza-meder és egy a mai napig szántóként használt föld terül el. Ezt igazolja a Sváb-Rutai térkép is, ami a temető észak-nyugati részén 100-150 fejfát jelöl, tömött rendezett sorokban. Csernyi Ilonka azt is elmesélte nekem, hogy az észak-nyugati sarokban egy boncolóház állt valaha. Itt vizsgálták meg a Tiszába fulladtakat és az öngyilkosokat. Ennek az épületnek a közelsége biztos “taszította” a hozzátartozókat, és igyekeztek minél távolabb temetkezni tőle. Ezt a kisméretű házat jelölték ugyan a 1973-as térképen, de nem határozták meg a funkcióját, lehet hogy akkor is már csak az alapjaira leltek rá.
cigány gyermek fejfája
A mai napig egyértelműen behatárolhatóak azok, a temető keleti és nyugati szélein elhelyezett sorok, ahol a cigányok “durvábban faragott sírjelei állnak.”31 A legelterjedtebb roma nevek közé tartozik a Zsigó, Danó, Mursa és a Farkas. A kisebbség száma, – ahogy az ország más részein is – az utóbbi évtizedekekben megsokszorozódott. A falu a hierarchiai struktúrája tekint vissza a sírkert felosztásán, hiszen a roma családok a központtól távolabb eső, a falu szélén elhelyezkedő un. cigánysoron éltek. Csekén körülbelül az elmúlt 5 évben kezdődött meg az a folyamat, hogy elkezdtek beköltözni a település magjának környező utcáiba is. A temető struktúráján – még – nem jelentkezett ez a változás és a kisebbség létszámának jelentős gyarapodása ellenére sem növekedett az általuk állíttatott fejfák száma.
Feltárásom szerint a temetőben összesen 251 különböző családnevet olvashatunk az elhunytak között. (táblázat) A temetőben legelterejdtebb név a Nagy, összesen 71 elhunyt viselte ezt a nevet. Utána következik a Kovács 63 darabbal, majd a Sarkady/i 37-tel. Sok máshonnan elszármazott ember neve is olvasható a temetőben, ezek közül megemlíteném Ács Lajos református lelkészt.
Felmerült bennem a kérdés, hogy melyik a legrégebbi fejfa a csekei temetőben. Miután az adatokat táblázatban rendszereztem nem volt nehéz a meghatározás. A legrégebben elhunyt személy, akit a csekei temetőben helyeztek végső nyugalomra és a síremléke még ma is megtalálható, az Tyukodi István. (Ny. XIII./41.) Az 1857-ban állított síremlék “természetesen” kőből készült, így a korhadás helyett kissé megemelkedve és megdőlve támaszkodik a mögötte növekvő fára. Több, mint két évtizeddel későbbre datálható, az 1880 január 10-én elhunyt idős Sarkady Zsigmond (K. I/22.), valamint a szintén ebben az évben temetett Kovács Mózesnek (Ny. XVII./9.) a tölgyből faragott fejfája. A Sarkady fejfának egy része nem olvasható, az 1979-es restaurálás során az alsó részt eltávolították és újra cserélték. Valószinűleg ennek köszönheti, hogy még nem ment tönkre teljesen. A pontos feliratot még Svábék dokumetálták, feltételezem azért, mert már akkor is ezt tartották a legrégebbi fejfának.
“ABFRA Itt nyugszik- Idős Sarkady Zsigmond Élt 42 évet Meghalt 1880 január 10én Áldas lengjen poraira”
-
- Sarkady Zsigmond
-
- Kovács Mózes
Fába vésett lelkek
–
A fejfa formája
A szatmárcsekei fejfának megvan a maga hagyományos formája, melytől a helyi faragó nem tér el. A csekei fejfa tölgyfából készül, a föld feletti rész sokszor másfél – két méter hosszú is lehet. Szigorú meghatározás szerint: “előlről sík, hátulról pedig ívesen hajló lapokkal határolt, csúcsban végződő, változó keresztmetszetű hasábtömb.” Mint azt a fejfák eredete című fejezetetben igyekeztem összefoglalni itt szintén le kell szögeznem, hogy a fejfák formáját illetően Nyárády funkcionalista tézisével értek egyet, miszerint a jellegzetes keskenyedő, íves fejrész “az írásmező csapadék elleni védelmét szolgálja, úgy mint a csúcsos kialakítás az egész fejfáét. A mások által emberi arcélnek vélt díszítés (“magyar bajusz”) a mindennapi használati tárgyakon is alkalmazott jelentés nélküli barokk cifrázat.””32 A fejfát általában ács vagy kerékgyártó mester, segédjével készítette egykoron. A csekei fejfák mind egy tipusra készülnek: a fatörzs három, megközelítőleg egyenlő egységre van osztva. A felső, hatszögletű rész homlokéle előreugró “párkányzati” részként védi az alatta lévő feliratos felületet. Ebbe vágják bele a un. “magyar bajusz”-t, mely számos formában jelent meg. 
A sík feliratos rész után következik a fejfa ötszögű “töve, alja, lába”, amit általában 80 cm mélyre beásnak a földbe. A talaj nedvessége miatt a lábazat idővel rothadásának indul és a fejfát a kidőlés fenyegeti. Ennek elkerülése végett sokszor egyre mélyebbre és mélyebbre ássák a fejfát, így több évtized elteltével az írásos rész eltűnik és az elhunyt azonosíthatatlanná válik. Az archív felvételeken még sok ilyen fejfát csodálhatunk meg, a Sváb és Rutai által készített metszeteken pedig egészen nagy, a maiakhoz viszonyítva akár három – négyszer nagyobb átmérőjű fejfák is dokumentálva vannak.33
Sváb -Rutai metszet Forster Központ
Manapság már nagyon ritkán állítanak ilyen lényegesen nagyobb átmérőjű fejfákat, mert a szükséges tölgyfát Kölcséről hozzák, hiszen Csekén nincs megfelelő. “Napjainkban, – mesélte szomorúan Korpás Pista – 2-3 hetet is várni kell, hogy rendes fejfához jussunk. Sokszor ideiglenes sírtáblát állítunk a temetéskor. Sajnos a mai erdőgazdálkodás nem fordít elég figyelmet a csekei és a környező falvak fatelepítésére, így nincs idejük a fáknak megerősődni.” Régen ezzel nem volt probléma, hiszen, mint ahogy a környék földrajzineve is mutatja – Erdőhát – inkább írtották az erdőt, hogy elég terület legyen a gazdálkodáshoz és a betelepített lakosok házainak felépítéséhez.
A múltban számtalanszor előfordult, hogy amikor egy csekei más faluba házasodott, halála esetén rokonai a szülőfaluból hozattak fejfát. Erdész Sándor az erdőháti fejfaírókról született átfogó tanulmányában felkiáltójellel emeli ki, hogy ez különösen a szatmárcsekeiekre jellemző.34 Így fordulhatott elő, hogy az etnográfus az 1960-as években Túristvándiban, Vámosorosziban, Sonkádon és Kölcsén is találkozott a jellegzetes hatszögletű fejfákkal. Nem hagyott nyugodni ez a megállapítás, ezért a 2015 novemberi terepmunkám során ellátogattam a kölcsei és a túristvándi temetőbe is. Utólag bebizonyosodott, hogy ez a kitérő elmaradhatatlan volt a fejfák történetének megértéséhez. Kölcsén két temetőt találtam, az új temetőben a katolikus és a református sírhelyeket csupán egy betonút szeli ketté, nincs külön temető szentelve nekik. A katolikus, nyugati oldalon nem találtam csónak formájú fejfát, ám a keleti részen hamar rábukkantam néhány csekeire emlékeztető fejfára a domináló műkő síremlékek között.
Csónakalakú fejfák Kölcsén
Csónakalakú fejfa Kölcsén
Szomorúfűz motívumos fejfa Kölcsén
Fejfa hátsó faragása Kölcsén
Csónakalakú fejfák Kölcsén
Egy gyors számolással körülbelül 15-20 fejfát találtam az egész területen szétszóródva. Tájolásuk megegyezik a csekeivel – a kő síremlékeké is – vagyis felirattal nyugatnak néznek, alakjukban viszont találunk néhány eltérést. A fejfák többségét úgy munkálták meg, hogy kiugró “párkányzati” rész védi a feliratot, de az felfelé nem ékformában csúcsosodik, hanem sík, lecsapott végben zárul. Az időjárási viszontagságok miatt ez már sokszor cikk-cakkosra töredezett. A csekeinél csúcsosra alakított, magyar bajusszal tarkított rész itt elmarad és inkább a rajzos motívumok megfaragására alkalmasabb lapos kiképzést válaszották a fejfafaragók. Így kerülhettek rá a szomorúfűz vagy indás motívum díszítések. A hátsó rész faragása sem hegyesen élben végződik, hanem egy lapos, sík részben zárul. Összeségében megállapítható, hogy a kölcsei fejfák – az ékes formájú részek elmaradása miatt – sokkal inkább emlékeztet egy ladik alakjára. Ebből arra következtethetünk, hogy ez az ősibb fejfa forma alakult át a csekeire, ahol a fejfaragók igyekeztek az időtállóság jegyében tovább fejleszteni az eredetei típust.
Az ótemető Kölcsén
Zik-zak motívumos fejfa a kölcsei ótemetőben
Magyar bajusszal díszített fejfa a kölcsei ótemetőben
Csónak alakú fejfa hátoldala a kölcsei ótemetőben
Magyar bajusszal díszített fejfa a kölcsei ótemetőben
Kerítéssel lezárt családi temetkezésihely a kölcsei ótemetőben
Szerencsére nem mentem el a 40-50 éve – kis mérete miatt – hátrahagyott régi temető mellett. Az erdős, avarral és borostyánnal borított területen többségben fából faragott fejfák vannak (kereszt és csónak forma egyaránt), de már megjelentek a műkő síremlékek is. A fából készültek alakja megegyezik az új temetőben használtéval, de találtam egyet, ami a csekei csúcsban végződővel azonos és a készítője még a magyar bajuszt is igyekezett megformázni rajta. Sajnos a felirat már alig olvasható, de előfordulhat, hogy ez az egyik utolsó emléke az Erdész által lejegyzett Csekéből Kölcsébe házasodók egyikének.
Csónakalakú fejfák Túristvándiban
Csónakalakú fejfa Túristvándiban
Csónakalakú fejfa Túristvándiban
Keleti irányba felállított fejfa Túristvándiban
Csónak alakú fejfa Túristvándiban
Túristvándiban is felkerestem a temetőt, ahol szintén azonos területen, de egy betonúttal különválasztva fekszenek a katolikus és református elhunytak. A reformátusok itt is a keleti oldalon találhatók, és az 50-60 fennmaradt fejfa mind nyugatra néz (kivéve 2db), nem úgy mint a kősíremlékek, ahol nincs egység a tájolásban. Az összes fejfa formája többnyire azonos a csekeiével, élben végződik elől, hátul és a teteje is és sokat a magyar bajusz díszítéssel is elláttak.
A fentiekben leírtak összegzéseként megállapítható, hogy a fejfák formájának egyedisége részben megkérdőjelezhető. Hiszen a szomszédos falvakban végzett kutatások azt igazolják, hogy a nép körébena fasíremlékkel történő temetkezés teljesen elterjedt, hétköznapi szokásnak számított a XVIII.-XX. században. Kizárólag a nemesi családok engedhették meg maguknak, hogy díszkővet állíttassanak. Minden faluközösségnek megvolt az a néhány apróbb sajátossága, jellemvonása, melynek köszönhetően kissé eltérőbb, egyedibb lett a többitől. A szatmárcsekei temető egysége és fejfáinak fennmaradása javarészt annak eredménye, hogy nemzeti Hymnuszunk költőjét, Kölcsey Ferencet itt helyezték öröknyugalomra és ezáltal nagyobb megbecsülésnek örvend a környező falvak átlagosnak tekintett sírkertjeivel szemben.
A sírversírás szatmárcsekei emlékei
A szatmári Erdőháton a sírversírást egészen költői szinten mívelte néhány fejfaíró, így akár sírvers-költészetként is említhetjük a fejfákon olvasható írásos emlékeket. Erdész tanulmányában átfogó képet nyújt számunkra a környék ezen népi hagyományáról.35 Az etnográfus pótolhatatlan jelentőségű kutatásából számos az egész térségre jellemző sajátosságokat, de kifejezetten Szatmárcsekére vonatkoztatható adatokat is megtudhatunk. Amit ebből ki kell emelni, hogy a fejfaíró és a fejfafaragó sokszor nem ugyanaz a személy. Ez azért fontos, mert így könnyebben megérthetjük, hogy a fejfaírókat általában az elhunyt hozzátartozói kérik fel, hogy verses emléket véssen a fejfára. Volt olyan fejfafaragó, aki arra kényszerült, hogy újabb és újabb sírverseket találjon ki, de sokan a ismerősök kérésére lettek ismert népi verselőkből sírvers írók. Napjainkban Szatmárcsekén egy fejfaíró él és alkot, ő a már fentiekben említett Korpás Pista bácsi. A vele folytatott beszélgetések alatt elmesélte nekem, hogy 1970 óta dolgozik. A fejfaíráshoz három szerszám szükséges: “a betűvágó, a léniázó és kótics.”36 A betűvágó egy nyélre erősített egyenes vagy görbített vasrudacska, melynek hegye V -alakban végződik. Hossza 20 – 25 cm, néha pennának is nevezik. A léniázó (lénia, betűvonalozó) 35 – 40 cm hosszú, 3 cm széles lécdarab, melynek segítségével a fejfa írásos részét vonalazzák meg, hogy a sorok egyenesen írodjanak. A kótics (fakalapács) egy 20 – 25 cm-es farudacska, melynek fejrésze hasáb alakúvá szélesedik, ezzel űt aprókat a faragó a betűvágóra és formázza ki a betűket.
A fejfák szövegeinek hosszas vizsgálata után megállapítható, hogy a feliratokat tartalmi szempontból a mai napig jelentős változatosságot hordoznak magukon. Viszont kivétel nélkül minden fejfa felirata az A-B-F-R-A, vagyis a A Boldog Feltámadás Reménye Alatt betűrövidítés kezdődik és többségük a B-P vagyis Béke Poraira felirattal zárul. Ez a két rövidítés még azokon a múlt század eleji fejfákon is megtalálható volt, melyeket Luby Margit37 dokumentált az 1920-as években és a szöveg tartalmi és stilisztikai jellemzői sok esetben különböztek a ma írottaktól. Balassa Iván feltárása szerint a 18. század második felétől a Tiszántúl középső és északi részén kezdett meglehetősen nagy területen elterjedni, és egészen Csongrád megyéig nyúlnak az írásos emlékek.40 Balassa egy 1946-ban megjelent halotti beszédeket tartalmazó gyüjteményre utal, amely egy 1646-os leírásból idéz: “… s íme fekete koporsóban beszegézetett holttestét immár mostan a boldog feltámadás reménysége alatt eltemettessék…” Nehéz pontosan megállapítani, hogy a rövidítés mikor jelenhetett meg a fejfákon, de Balassa szerint “aligha korábban, mint a 18. század második fele.”38 Ez egyezik a temető megnyításának időpontjával, így nyugodtan feltételezhetjük, hogy már a legelső fejfákon is olvasható volt az A-B-F-R-A fejléc. A környező falvakban, mint például a kölcsei temetőben fennmaradt fejfák egyikén sem olvasható, ellenben túristvándiban, ahol a forma is nagyobb egyezést mutat, ott mindegyik fejfára felvésték.
Napjainkban Szatmárcsekén a fejfák szövege az “ABFRA” betűszó után az “Itt nyugszik …” és az elhunyt életéről szóló adatokkal folytatódik. Pl.: “Itt nyugszik Kiss Ferenc élt 50 évet párosan Fábián Ilona nejével 3 évet MH 1942” Ez általában egy rövid idézettel zárul, ami sokszor ismétlődik a fejfákon. Ime néhány elterjedt példa:
“Elcsitul a szív, mely értünk dobogott. Megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sohasem leszel halott. Szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.”
“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, A hitet megtartottam. Isten veletek kik szerettetek.”
“Kinek szüleit nem fedí sírhalom nem is tudhatja mi az a fájdalom”
A régi időkből maradhatott fent az “Állj meg utas ki itt elmész. Néz le bus fejfámra.” típusú felirat, ami egy a római példa “Siste gradum viator! Aspice viator!” szinte szó szerinti fordítása. Erdész feljegyzései szerint az 1960-as években még számtalan környékbeli temetőben találkozhattunk ezzel a “sírvers-motívummal”.39 Napjainkra összesen már csak 3 csekei fejfán őrződött meg.
“Állj meg utas ki itt elmész. Néz le bus fejfámra. Itt nyugszik Birgány János e földön élt 62 évet Páros esztendöt Kelnik Ilona nejével 32 évet élt. Meghalt 1977 márc. 28. Béke Poraira”
Az évekkel később elhunyt fia és annak feleségének szintén ez a szöveg típus került a fejfájára. Valamint hasonlatos felirat olvasható, egy sokat toldozott-foltozott, szövegében már hiányos fejfán:
“Halandó ember aki mégy e fejfánál, nézd életedre hogy tör rá a halál, e sötét sirhant. Itt Varga Józsefné nyugszik koporsó ránk…”
A csekei a temetőben mostanra már eltűnőben vannak a rímesen verselő szövegek, ezt teljesen felváltotta egy komorabb, kesergőbb típus. A korábbiakban nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a halál okát megismertessék és nem tértek ki pontosan az elhunyt halálának, házasságának részleteire.
“id. Borbély Sándorné Született Kiss Ilona volt a nevem 56 évet éltem. Hosszú betegségben volt e földön részem. Meleg otthontól hideg sírba térek hűséges férjemtől édesanyámtól gyermekeimtől végső búcsút veszek.”
“Itt nyugosza csendes álmát e sírban m… Szücs Fáni ki élt 64 évet pár jával Bódi Jánosal élt 33 évet meghalt 1914.” 40 (A többi fejfa betűtipusától eltérő módon vésett, írott jellegű.)
Hiába kerestem az 1973-ben még dokumentált utolsó verselő feliratok egyikét, sajnos úgy tűnik, hogy az új fajta konzerválási módszerek sem tudták megmenteni.
Forrás: Forster Központ
“Itt Kovács István alusza … álmát, ki a Túr vizébe lelte a halálát 19 évig élte ifjú … végezte be ő földi Páráját szép ifjú kora ezzel végezte be. Mert hatalmas Urunk ezt ő reá mérte. Mh 1930. aug. 24. Isten veletek akik Szerettetek.”
Ezek közé tartoznak Luby Margit feljegyzései között olvasható sírfeliratok, melyek közül kiemelném az alábbit:
“Itt nyugszik egy gyenge virág. jó szüléktől származott ág. Mándi Ferenc volt a nevem, Ki csak 9 hónapot éltem.”
Sokszor nem resteltek tréfás verseket is megfogalmazni, de a fejfaírók ezeket a sorokat inkább csak füzeteik számára tartották meg.
Az OMF restaurálási munkálatainak leírása
A konzerválási és átépítési folyamatokat a fentiekben már többszőr említett Sváb – Rutai páros a Néprajzi Múzeum megbízásából készítette elő. A diplomamunkáját a szatmárcsekei temető állapotfelméréséből készítő két személyes csapat még 1973-ban látogatott ki a terepre, ahol számos fotódokumentációt készített, melyen tisztán látható a temető elhagyatottsága. A fejfák közül számos megsüllyedt vagy kidőlt, elkorhadt és erősen megrepedt. A sírhalmok nem voltak ápoltak, virággal beültetve, nagyobb részüket fű és elvadult növényzet borította.
Forrás: Forster Központ
Svábék méretarányos térképet is készítettek, melyen igyekeztek pontosan megjelölni és beszámozni az összes fejfát. Felvázolták a Kölcsey-síremlék és az ahhoz vezető út helyét, valamint az élő fákat is berajzolták, ami nagyon sokat segített a tájékozodásban, amikor megpróbáltam beazonosítani a régi sírok helyét.
Az általuk készített térképen sorszámmal jelölték a fejfák pontos helyét, mely szerint összesen 526 darab fejfa volt található a sírkertben.41 A műkőből készült síremlékek nem kaptak sorszámot, csak “D”42 betűvel jelezték a helyüket, összesen 32 db-ot. Sajnos nem kerültek lejegyzésre az elhunytak nevei és adatai, de a dátum alapján be tudjuk azonosítani, hogy mely fejfák kerültek megjelölésre, hiszen azokat az 1973-as felmérés előtt állították. A fényképes és a 2 oldalas írásos dokumentációból megállapíthatjuk, hogy a temető jelentős felújításra szorult, a sírok gondozatlanok voltak, legnagyobb részüket fű és gaz nőtte be. A fejfák közül számos már erősen megdőlt vagy annyira besüllyesztették a földbe, hogy csak a legfelső rész látszódott ki. Ezek alapján juthatott az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség (A továbbiakban: OMF) arra a döntésre, hogy ennek az egyedi értékeket magánviselő temetkezésihelynek a megőrzéséhez mielőbb szükségszerűvé vált a külső segítség.
Forrás: Forster Központ
Wirth Péter és Sisa Béla tervezők vezetésével az OMF keretein belül 1976 – 1978-as évben felújítási munkálatokat végeztek a csekei temetőben. 1976 májusában a helyszíni tervismertetésen részt vett Mezei Alice, Mezősi József, Varga Béla, Koroly Jószef és Wirth Péter is. A következő év elején megbízási szerződés köttetett az OMF és a kivitelező, vagyis a szatmárcsekei “Haladás” Mgtsz. között az ácsmunkák elvégzésére. Ezután intézkedtek a konzerváláshoz szükséges összetevők mielőbbi beszerzéséről. Minden fejfát sorszámmal láttak el, amit egy kis fémplakettre véstek és felszögeltek a fejfákra, néhány darab a mai napig megtalálható. Valószínű ezekkel megegyező sorszámokkal jelölték a Forster Központban őrzött képanyagot is. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Sváb-Rutai térképen szereplő számok egyáltalán nem azonosak az OMF által használt sorszámozással.
Fejfa fém plakettel
A restaurálás során a szakemberek az összes fejfát kiszedték a helyéről, majd ezek megvizsgálása után döntötték el, hogy szükséges-e az alsó korhadt részt eltávolítani és új, ép darabbal pótolni, hogy a fejfa ne pusztuljon el teljesen. A helyszínen áztatómedencék felállítására volt szükség, hogy egy speciális keverékbe merítsék, majd szilárd patronnal kezeljék a felületet. Az állagmegőrzési módszerek az évek folyamán jelentős változáson mentek keresztül. Valaha, úgy százötven évvel ezelőtt a fejfákat perzseléssel színezték. Ez a technika azért halt ki, mert a betűk bebarnultak és nehezen olvashatóvá váltak. Ezután a fejfák szurokkal történő bevonása terjedt el, majd a fekete festékkel (kindrusszal) való festésre térték át.43 Lakatos József elmondása szerint fél kiló kindruszhoz 4-5 tojást kevertek. Ezt a masszát higították fel annyi tejjel, hogy folyékony legyen. A fejfa földbe kerülő részét folyékony kátránnyal kenték be, amivel a korhadást akarták meggátolni. Nyárády jegyezeteiben olvashatjuk azt is, hogy a fejfák többségének csúcsa is korhadásnak indult, ezért utólag bádoggal fedették be 5-5 centi vastagon.44 Ezeket az OMF esztétikai okokra hivatkozva eltávolított a fejfákról. Ekkor tünt el a fejfák magasságának hullámzása. Megszüntek a több, mint száz éves, akár 3-4-szer is mélyebbre ásott, a földből éppenhogy kimagasló fejfák, melyek még ősibben, természetes valójukban adták vissza a múlt hagyományait.
Miközben a terepen a fejfákat vizsgáltam, feltűnt, hogy némelyik felülete olyan sima, hogy ennyire nem koptathatta le az időjárás a felrótt szöveget. Disszertációjában már Boros is említést tett róla, hogy a fejeújítás során számtalan olvashatatlan feliratú fejfát kiszedtek és újra cseréltek, melyre a legtöbbször csak az A-B-F-R-A 49 feliratot vagy a béke porai szöveget vésték. Ezt támasztja alá Sisa Béla 1977. május 17-i bejegyzése a generál kivitelezési naplóba: “A “2”-es és “31”-es számú fejfa helyett, mely kijavítását elvégezni célszerűtlen, új fejfa készüljön, hasonló méretben.”
-
- Forrás: Forster Központ
-
- Forrás: Forster Központ
-
- Forrás: Forster Központ
Felmerült bennem a kérdés, hogy volt-e értelme ennek a fajta állagmegőrzésnek, hiszen a csekeiek úgy tartják, mikorra teljesen kikorhadt egy fejfa addigra a hozzátartozók fiatal generációi már nem emlékeznek az elhunytra. Ez az élet rendje, amibe beleszólni nehéz és a helybeliek közül sokak szerint felesleges volna. Ez a szokás szorosan összefügg az egymásra temetkezés tradíciójával, ami jelentősen hozzájárul a temető állandó természetes megújulásához és fennmaradásához. A temetőben végzett mérési munkálataim során azt állapítottam meg, hogy körübelül ugyanennyi elhunytnak tudnának helyet biztosítani. Ha viszont az 1978-as helyreállítási szemlélettel megbontjuk a csekei közösség hagyományait és a valós emlékeket, lélek nélküli fejfákra pótoljuk a múlt minden viszontagságát és ősiségét magánhordozó síremlékeket a temető hamar be fog telni és biztos vagyok benne, hogy az új sírkert nem hordozná magán a jelenlegi sajátosságait. Ezzel egy a mai napig élő hagyományt törnénk meg, kihalt szokássá kényszerítve, folklorizálva, egy skanzen “falai” közé zárva. Néhány évtized múltán a hozzátartozók nem emlékeznének az ottfekvő elhunytakra és csak külső anyagi segítséggel tárhatná fel a helyi önkormányzat az síremlékek állagát. Természetesen felbecsülhetetlen jelentőségű a Műemlékvédelmi Felügyelőség akkori értékörző munkája, de úgy vélem nem vették kellőképpen figyelembe a csekei temetkezési szokásokat, a fejfákban inkább egyfajta műtárgyat láttak.
Forrás: Forster Központ
Miként lehetséges, hogy az 1765 óta működő temetőben az 1973-as felmérés szerint 530 sírhely található és feltételezhetően már 5300 elhunyt fekszik itt, 2 – 3 vagy akár 4 réteggel mélyebben. Az általam készített felmérés azt mutatja, hogy a sorok egyre sűrűbbek és 41 év! alatt a sírok száma több, mint megduplázodott és napjainkra majdnem elérte az 1200-at. Egy hozzávetőleges becslés szerint maximum még 1000 sírhely férne el a temetőben, de akkor már minden üres, jelenleg pusztán a vadnövényzet és fűvel benőtt területeket is igénybe kellene venni. A sírkert telítettségében közre játszik az is, hogy míg 1785-ben 806 ember lakta Csekét, addig a népesség a XIX. század legvégére 2003 fő, 1960-ra pedig elérte a csúcsot, mintegy 2165 főt.45 Ezt a számot az Amerikába történt kivándorlás (körülbelül háromszáz fő), a világháborúk és az országon belüli gazdasági migráció jelentősen apasztották. Nehéz eldönteni, hogy hol van az a határvonal ameddig még érdemes és bele kell szólni egy közösség kultúrális szokásrendszerébe. A szakemberek úgy vélták, hogy ha nem tesznek valamit a sírkert helyreállításának érdekében akkor az végleg az enyészeté válik. Ez részben így is van, hiszen feltételezhetően az évtizedekkel ezelőtt történt restaurálásoknak köszönhető, hogy a csekei közösségben felerősődött az igény, hogy elhunyt hozzátartozóiknak sírhelyét rendszeresen gondozza. Kutatásom alatt számtalanszor ki kellett látogatnom a temetőbe és sohasem fordult elő olyan, hogy egyedül tartózkodtam volna ott. Rendszeresen érkeztek biciklijüket toló asszonyok, férfiak, akik virágokat, sziklakerti növényeket ültettek a sírokra. Sokszor egész nagy élet van, a csendes emlékezések mellett hallhatunk baráti beszélgetéseket, de a Himnuszt éneklő turista-csoportokat is. Természetesen ma is előfordul, hogy némelyik sír kevésbé vagy egyáltalán nem gondozott, ez legfőképpen a temető északnyugati részére jellemző, ahol napjainkban újra szép számmal találunk kifordult, vagy erősen megdölt fejfákat is. Komjáthy Attila 1983-ban megjelent írásában röviden taglalja a szatmárcsekei temető restaurálási munkálatait.46 Komjáthy úgy véli, hogy a temető sírjeleinek konzerválását nem csak a fejfák állapotának gyors romlása, hanem a temetkezési szokások rohamos változása is szükségessé tette. A helybeliek világnézetének új irányba mutatása azt eredményezte, hogy a mai kor embere már nem fogadja el olyan könnyen az elfeledés, pusztulás természetes folyamatát, ezért a régi hagyományos fejfákat elkezdte felváltani a műkő. A meglévő fejfák konzerválása mellett az OMF legnagyobb érdemének tekinthető, hogy a régi hagyomány feléledését serkentette és kezdeményezte azt is, hogy a hozzátartozók beleegyezésével a kőből vagy márványból készült síremlékeket cseréljék ki tölgyfára, bár nem tudok arról, hogy bármelyik család ebbe beleegyezett volna.
Tervezői bejegyzés
Sisáék a fejfák restaurálása mellett nagy figyelmet szenteltek a temető egyéb részeinek felújítására is. Ezt jól összefoglalja Sisa 1978 júniusi tervezői bejegyzése az építési naplóba: “A Kölcsey sír körül a vaskerítés elbontásra kerüljön. A temető utca frontján a vaskerítés szintén elbontásra kerüljön és helyette 1,30 m magas akácoszlopos “palánka” kerítés készüljön” Lefedése “koporsódeszkájá”-nak lapjai 30-30 cm legyenek 95 fokos hajlásszöggel. A kerítés anyaga “1”-os szálkamentes tölgyfadeszkából készüljön. A kapu és bejárati ajtó oszlopai 20 x 20 cm-esek legyenek, “fej” kiképzésük a református templom körüli kerítés oszlopainak fejkiképzésével egyezenek meg.”
A Kölcsey család síremlékei és exhumálása
„Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna föl írva: de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve.”
Kende kripta a katolikus temetőben
– írta szomorúan Petőfi Sándor miután 1847-ben felkereste Kölcsey sírját. Mégis elképzelhetetlennek tartom, hogy a nagy megbecsülésnek és tiszteletnek örvendő költőnek ne állítottak volna sírjelet emlékül. A költő 1815 óta Szatmárcsekén közös házban lakott testvérével, Kölcsey Ádámmal és annak feleségével Szuhányi Josephinnel és fiával, Kálmánnal. Mikor öccse 1827-ben hirtelen elhunyt Kölcsey egyedül maradt testvére özvegyével és 3 éves gyermekkel. 11 évvel később, amikor 1838-ban Kölcsey szintén néhány nap leforgása alatt váratlanul meghalt, egyértelmű volt, hogy az Ádám számára épített sírboltba helyezzék öröknyugalomra. Megeshet, hogy a Kölcsey testvérek sírjára emléktáblát helyeztek,miként a falu másik nemesi családjának, a Kendék kriptáján található.50 Ismervén a fejfák sorsát, miszerint néhány nyári hónap alatt könnyen benövi a vadnövényzet és a téli hónapok havazásai annyira megáztatják a talapzatot, hogy az gyorsan korhadásnak indul előfordulhatott az is, hogy amikor Petőfi Szatmárcsekén járt Kölcsey fejfája kidőlt és dús bokrok, borostyán fedte. Persze több szakirodalom is megemlíti, hogy Kölcsey politikai álláspontja miatt sokak szemében szálka volt és sírját rejtegetni kellett. Annyi bizonyos, hogy tisztes síremléket először csak évekkel később Kende Lajos és felesége, Szuhányi Laura állíttatott neki. A félbetört, szürke márvány oszlop terveit Gerenday Antal készítette 1854-ben, de csak a Bach-rendszerben 1856-ban engedték felavatni. Ez a síremlék 1938-ig volt a református temetőben, ekkor átkerült a Művelődési Ház udvarára, ahol egykoron a Kölcsey-kúria állt.47
Kölcsey Ferenc halálának 100. évfordulóján az országos megemlékezés-sorozatot megkoronázandó elhatározták, hogy újratemetik a költőt.48 Az Országos Kölcsey Egyesület a megye alispánján, Streicher Andoron keresztül arra kérte fel Csiszár Árpádot, a vásárosnaményi Beregi Múzeum későbbi alapítóját, hogy mint archaeológus szakértő vegyen részt Kölcsey Ferenc exhumálásában.49 Csiszár az 1938. augustus 8-án tartott eseményről kisalakú füzetébe feljegyezéseket készített, melyből sok fontos információt megtudhatunk. A 2,5 méter széles, 2 méter hosszú, 1.5 méter magas, kelet-nyugati tájolású téglából épített sírboltban három ember csontjaira leltek: Kölcsey Ferenc, testvére Kölcsey Ádám és ez utóbbi felesége, Szuhányi Jozefin. A magas talajvíz és a rendszeres árvíz miatt a koporsók elkorhadtak és a maradványok nagyrésze rendetlenül, földdel keveredve hevert.50 Az áthantolás folyamán a csontokat rendbe tették és kis diófakoporsóba helyezték el. Ezután Szalay Pál csekei református lelkész által vezett temetési szertartás következett. A jelentős esemény rögzítéséből sajnos kimarad a régi sírhely konkrét helyének és akkori állapotának ismertetése. Így újabb régészeti feltárásra lenne szükség annak pontosításához. Mindenesetre szinte bizonyos, hogy a családi sorok mellett helyezkedett el. A falubeliek közül már nem él senki, aki részt vett volna az exhumáláson.
Dr. Ascher Kálmán kezében a költő koponyájával
Az újonnan épített sírhelyen 3 betonpadozattal ellátott fülke került kialakításra. Kölcsey Ferenc koporsója a legnagyobb, legalsó fülkébe került és egy légmentesen lezárt üvegbe az exhumálás körülményeit tartalmazó kutyabőr emlékiratot tettek. [Uo. 514.o. [/footnote] Az ezt követő hetekben felállították a sírt díszítő klasszicista stílusú emlékművet, melyet a szatmárcsekei Kölcsey-ünnepségen adtak át 1938. szeptember 8-án.
A fotóra kattintva galéria nyílik
Sok helyen hibásan azt olvashatjuk, hogy az emlékművet Gerenday Antal tervezte. Viszont ha utánanézünk Gerenday életrajzának hamar rájöhetünk, hogy ez lehetetlen. A sírkőgyáros ugyanis 1818-1887 között élt, így nem készíthette a metszeteket az 1938-ban állított síremlékhez. A jelenleg is látható hat oszlopos síremléket, szintén a Gerenday-sírkőgyárban (1847-1952) készítették, melyről a Kemény Mária a sírkőgyár történetéről megjelent könyvében így ír: “A hagyaték egyik tervkönyve az 1926 és 1932 közötti terveket tartalmazza. Közéjük tartozik annak a síremléknek a terve, amelyet ifj. Gerenday Antal rajzai alapján 1938-ban állítottak fel Kölcsey szatmárcsekei sírja fölé. Egy szabályos hatszög alaprajzú hasáb, élein sima törzsű, egyszerű növénydíszes fejezetű oszlopok állnak. Az oszlopok párkányt hordanak, amely a síremlék tengelyében megszakad. Az így kialakuló bejáratot az oszlopok tetején levő két karcsú váza is hangsúlyozza. Az oszlopcsarnok közepén áll az egyszerű síremlék, szintén váza motívummal.” 51
A fotóra kattintva galéria nyílik
A Műemlékvédelmi Felügyelet az 1978-as temető rekonstrució során külön figyelmet szentelt a Kölcsey-sír, illetve annak közvetlen környezetére. Munkájukat kezdetben megnehezítette, hogy a műemlék tulajdonjoga nem volt egyértelmű. Viszont miután ezt sikerült tisztázni a rozsdás vaskerítés elbontásra került, és miként azt az 1979. szeptemberében kelt Kertészeti szakvéleményben olvashatjuk a terep és kertrendezéssel kapcsolatos tennivalók követekeztek. A szakemberek igyekeztek olyan megoldást találni, amivel megőrizhették a hely karakterét a klasszicizmus szellemében. 52
A Kölcsey Ferenc tiszteletére emelt monumentális alkotáson kívül 12 darab a Kölcsey családhoz tartozó síremlék is fennmaradt a múltból. Mint már a temető struktúráját elemző fejezetben említettem a nemesi család temetkezési helye a gyalogúttól egy sövénysorral elválasztva a nyugati oldalon található. (Az általam készített térkép szerint: nyugati 2. sor 16. – 22. és a nyugati 4. sor 22. – 26.) A 16 elhunytnak emléket állító sírok többsége a tölgyfánál drágább és tartósabb igérkező díszkőből készült. Jó néhány mégsem állta ki az idő próbáját, hiszen sok esetben szétmállott és olvashatatlanná vált a felirat.
A fotóra kattintva galéria nyílik
Szerencsére nem tartozik ezek közé, a tarpai kőfejtőből hozatott vörös, márványos erezetű-kőből megmunkált kölcsei Kölcsey Endre és Gábor közös sírköve. Az erős beton talapzatra állított, rusztikusan kifaragott alkotás teljes épségében őrződött meg. Alakján érezhetően visszaköszön a fejfák csúcsos formája, annak ellenére, hogy hátulja síkra lett csiszolva. A sorban a két testvért követi az 1974-ig élt Kölcsey István, majd Kölcsey Katalin hagyományos tölgyfa fejfája. Kölcsey Katalin férjezett Studinka Elemérné a Kölcsey név utolsó viselője 1923 és 1980 között élt. A mellette lévő 19-es sorszámmal jelölt dolomit? sírkő felső részéből letőrt egy jelentős darab, így olvashatatlanná vált az egyik elhunyt neve. A Kölcsey-családfát áttanulmányozva gyorsan rájövünk, hogy Kölcsey Gábor és neje Lázári Nagy Krisztina fekszik előttünk. Kölcsey Gábor otthonába sűrűn ellátogatott unokatestvére Ferenc is, akit a házaspár lánya Antónia többszőr is megemlít naplójában. Ha Antónia nem is, de testvére Gusztáv itt fekszik szülei mellett feleségével Pogány Borbálával együtt. A fejfáknál lényegesen kisebb, csúcsos zárodású sírkőnek a frontoldaláról letőrt a jobb oldali rész, ezáltal csak részlegesen olvashatóak a felvésett adatok. Ezután ismét egy fejfa található, amit az 1970-es évek végén zajlott restaurálás során kettévágtak és az alsó elemet újra cserélték. Utólag próbálták pótolni a halottról szóló információkat, de csak részben tudták ezt megtenni: “Itt nyugszik, Kölcsey, Kölcsey Gábor 1851-1924”. A sort végül Kölcsey Ilona egyszerű beton sírkőve zárja.
Galéria nyílik a fotóra kattintva
A déli oldalról újraindulva a 4. sorban négy egyforma háromszög záródású sírkő váltja egymást, melyeket sövényszerűen benött bokor fog össze. Az első nyughelyen fekvő id. Kölcsey Mihálynak (1788 – 1863) két emléket is állítottak, (Gábor testvérbátyja ). A korábban készült síremlék rossz állapotára tekintettel egy ugyanolyan formájú kővet helyeztek el, de ezúttal ráerősítettek egy fekete márvány táblát, amire az adatokat vésték. Mellette fekszik felesége, az 1863-ban elhunyt lázári Nagy Anna. (lázári Nagy Krisztina nővére.) Öt követi fiúk, Ifj. Kölcsey Mihály, akinek a sírköve hasonlóan elkezdett széthullani, mint a mögötte fekvő unokatestvérének Kölcsey Gusztávnak. A sor végére a kölcsei Kölcsey István sírja került, melynek kinézete megegyezik Kölcsey Ferenc első félbetört oszlop formájú emlékművével. Össeszégében megállapítható, hogy a Kölcsey család drága, impozáns síremlékeket állított volna, sem azok méretére, sem formájára, sem azok anyagára nem volt jellemző, hogy hierarchiai fölényét éreztesse. Némely más helybéli nemesi családnak, mint a Tyukodynak, Uraynak sokkal drágább nagyobb kivitelben készűltek sírkövei.
Tények és tévhitek a szatmárcsekei temetőről
A tudományos szakirodalom mellett az interneten szép számmal olvashatunk a szatmárcsekei temetőt ismertető turisztikai oldalakat. Ezek többsége alapvető tényeket közöl hibásan, amelyeket jobb lenne minél határozottabban megcáfolni. Az első ilyen tévhit, amit meg kell említeni, hogy a fejfák öreg, fejkendős asszonyokat ábrázolnak, és a rájuk vésett faragás emberi arc vonásait kivánja stilizálni. Ez a szatmárcsekei születésű, lokálpatrióta Lakatos tanár úr felvetése volt, de ezt semmilyen hiteles forrással nem támasztotta alá. Viszont számos múltbéli tárgyiemlék igazolja, hogy az efféle barokkos díszítés – magyar bajusz – elterjedt volt a környéken. Megemlítendő, hogy a fejfák formájának egyedisége részben megkérdőjelezhető, ugyanis a szomszédos falvakban végzett kutatások azt igazolják, hogy a fasíremlékkel történő temetkezés teljesen elterjedt, hétköznapi szokásnak számított az átlag lakosság körében. Csak a nemesi családok engedhették megmaguknak, hogy díszkővet állíttassanak.
Fontos még kihangsúlyozni, hogy a temetőben kétszer annyi síremlék található, mint azt a legtöbben tudják. Az 1973-as számláláskor valóban 538 fejfát számláltak, de a 2013-as felmérés azt igazolta, hogy 40 év alatt 1180-ra nőtt a tölgyfából készült síremlékek száma.
Továbbá ki kell emelni, hogy Amedeo Boros körültekintő kutatásának köszönhetően vitathatatlannak tűnik a temető megnyitásásnak időpontja. Így elvetendő az az állítás, hogy a sírkert 100-150 éves múltra tekint vissza, hiszen az első elhunytat 1776. június 19-én helyezték örök nyugalomra. Azt, hogy már akkor állítottak-e fejfát, és annak faragása megegyezne a ma használatossal sajnos nem igazolja semmilyen anyag. Boros hibát vétett, amikor az egykori Szigettel azonosította a református temetőt. Szatmárcseke közepén egykoron tényleg kiemelkedett a Vájás-patak és a Tisza-holtág által határolt sziget, melynek az egyig részén a napjainkig használatban lévő katolikus temető helyezkedik el.
Szinte a legtöbb helyen hibásan közlik, hogy a Kölcsey-emlékművet Gerenday Antal tervezte. Mint azt a tanulmányban részletesen kifejtem ez lehetetlen hiszen a sírkőfaragó mester már évtízedekkel korábban elhunyt. Így feltételezhetően ifj. Gerenday Antal volt a kivitelező, de annyi bizonyos, hogy a Gerenday műhelyben készült.
Szakirodalom
- Bátky Zsigmond: Adatok kopjafához. Néprajzi Értesítő. 5/1904. 107-110. o.
- Luby Margit: Régi sírfeliratok Szatmárcsekéről. Ethnographia 1920. 205. o.
- Solymossy Sándor: Ősi fejfaformák népünknél. Ethnographia 1930. 66-88 o.
- Bátky Zsigmond: Gavazzi: A szán alkamazása temetések alkalmával. Néprajzi Értesítő 32/1930. 157-158.o.
- Bartha Károly: A szatmárcsekei bábtáncoltató bethlehem. Ethn. 1933. 117-130.o.
- Nyárády Mihály: A szatmárcsekei református temető fejfái. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve III. (1960) Nyíregyháza, 1963. 193–218. o.
- Erdész Sándor: Fejfaírók a szatmári Erdőháton. Ethn. 1968. 201-220.o.
- Balassa Iván: A magyar temetők néprajzi kutatása. Ethn. 84/1973. 3.sz. 225-240. o.
- Olasz Ferenc: Ékes fejfáinkról. Fejfák. Budapest, 1975.
- Wirth Péter: A szatmárcsekei református temető védelme. Műemlékvédelem, 1977/2. sz. 96-102 o.
- Erdész Sándor: A szatmárcsekei fejfák. Élet és Tudomány, 1978/42. sz. 1343–1344.
- Lakatos József: Temetési népszokás a szatmárcsekei református temetőben. in: Szabolcs-Szatmári Szemle. Nyíregyháza, 13/1978 4.sz.,
- Kemény Mária: A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847-1952), Ars Hungarica, 1983 (11. évfolyam, 1. szám. 93-128 o.
- Komjáthy Attila: Az Országos Műemléki Felügyelőség Szabolcs-Szatmár megyei helyreállításai (1975–1982). Műemlékvédelem, 1983/2. sz. 72–87.
- Lakatos Jószef: Szatmárcseke. Nyíregyháza, 1984.
- Balassa Iván: A magyar falvak temetői. Corvina, Budapest, 1989. 170. o.
- Balassa Iván: A sírfeliratok kezdőformáihoz. In: A Nyiregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XXIV-XXVI. 1989. 195- 201.o.
- Németh Péter: A cégényi (Szatmár megye) monostor 1181. évi birtokösszeírásának helynevei. In: A Nyiregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve XLII. 2000. 59-75. o.
- Lükő Gábor: A magyar lélek formái. Budapest, 2001.
- Boros, Amedeo: Csónakutazás a halál után. Kultúrantropológiai és etnológiai közelítések a szatmárcsekei csónakalakú fejfák tárgykörében. A Kölcsey Társaság füzetei 12. Fehérgyarmat, 2001.
- Páll István: Túlvilági csónakok, magyar bajusszal. In: 100 magyar falu – Szatmár-cseke. Szerk. Németh Péter. Száz magyar falu könyvesháza, Budapest 2002.
- Varga János: Kölcsey 1938-as exhumálás a Csiszár Árpád szerepe az újratemetésben és a Hármashatár folyóiratban. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. Nyíregyháza, 2008. 511. – 525. o.