A szatmárcsekei fejfának megvan a hagyományos formája, melytől a helyi faragó évszázadok óta nem tér el. A fejfát temetéskor az elhunyt fej felőli végéhez, nyugat felé tűzik. A fejfa készülhet tölgy, akác vagy cserfából is, hossza olykor eléri a 200–300 cm-t. A csúcsosan előre ívelő homlokél a 19. századig használt bödönhajó formájából eredeztethető. A fejfákon alkalmazott díszítő ornamentika, az úgynevezett „magyar bajusz” nem különálló formakincs, hiszen ugyanezt a motívumot fellelhettük a fafaragás számos területén, az akkoriban készült használati tárgyakon, bútorokon és épületeken. Ez az előreugró rész védi a feliratos felületet. Ezután következik a fejfa ötszögű “töve, alja, lába”, amit általában 80 cm mélyre beásnak a földbe. A talaj nedvessége miatt a lábazat idővel rothadásának indul, és a fejfa kidől. Idővel újra és újra a földbe mélyítik, és egyre kevesebb látszódik belőle. Végül az egész fejfa és a sírhalom eltűnik, felszabadul egy új hely a következő elhunytnak a „családi bokorban“.
