A sírkert múltjával kapcsolatban számos kérdés foglalkoztatja a kutatókat. Sokáig a temető megnyitásának időpontja is ismeretlen volt. Amedeo Boros 2001-ben megjelent disszertációjában hívta fel a figyelmet a 1754 és 1831 között vezetett halotti anyakönyv 1776. június 19. napjánál olvasható bejegyzésére: „Anno 1776 /Az ujj temetőbe/”. 1 Írott források felkutatása mellett Boros számos csekei lakossal folytatott beszélgetést, melyek során a helyiek többszőr említették, hogy egykoron a temetőt Szigetnek hívták. Solymossy Sándor 1930-ban született csónakalakú fejfa elmélete miatt arra következtetett, hogy a környékbeli folyók áradása idején a temető szigetként emelkedett ki a vízből, az elhunytakat pedig ladikon vitték eltemetni erre a magasan fekvő, védettebb területre.2 De tényleg a jelenlegi református temető fekszik a szigeten, vagy a generációk már kissé átalakítva emlékeznek a múltra? Levéltárakban őrzött térképek tanulmányozásával további támpontokat kereshetünk ennek igazolására.
1. katonai felmérés 1782 Forrás: Hadtörténeti Múzeum
A 2013 és 2016 között végzett kutatásom első lépése a temető területének feltérképezése volt, melyhez kezdetben három katonai felmérés során készült tervet vettem alapul. Az első 1782 és 1785, a második 1829 és 1866, a harmadik pedig 1872 és 1874 között lezajlott topográfiai felmérés eredménye. A legkorábbi, 1784-es térképen piros kereszttel megjelölték a református templom helyét, de nem látunk a temetőre utaló ábrát.3 Nem térképezték fel méretarányosan, de egyértelműen azonosítható Vajas-patak és az iszapos Tisza-holtág. A gyakorta túlzott vízbőséggel küzdő, lakott térségen is átfolyó patak és a lápos, művelhetetlen holtág minden évszakban jelen volt a csekeiek életében, nem csak az áradásokkor. A falu közepét átszelő patak ketté ágazik, és a főút északi oldalán egy szigetet hozott létre, melyen gyümölcsfák és szántók terülnek el.
2. katonai felmérés 1829-1866 – Forrás: Hadtörténeti Múzeum
Az 1858-as metszet készítői már jobban törekedtek az alapos, precíz munkára és részletesebben körvonalazták a település utcáit, építményeit4 és vízhálózatát.5 A település legmagasabb pontján elhelyezkedő mai református temető területén anno két lakóház és egy nagy üres telek lett jelölve, melyből arra következtethetünk, hogy a sírkertet még nem nyították meg a mostani helyén. A temető déli nagy kapujánál, ahol a macskaköves kocsiút kezdődik egy keleti-nyugati irányba elterülő ház állt. Ezt még a XIX. század végén lebonthatták, legkésőbb akkor, amikor a terület nyugati részére is szükség lett az elhunytak elhelyezéséhez. Létezésének hiánya a mai napig üres helyet tár elénk. Ha továbbhaladunk a keskeny utcán a Tisza-holtág irányába még egy ház állott, melynek az alapkövei a mai napig megtalálhatók. A 2015-ös helyszíni felmérés alapján megállapítható, hogy a második katonai térkép piktogramjai helytállóak, és valószínűsíthetően a falu vízeinek ábrázolásában sem tévedett. A Vajas-patak és a Tisza-holtág szigetet létre hozva csatlakozik egymásba, melyen három kereszttel a napjainban is itt található katolikus! temető került megjelölésre. A patakárok a református temetőt keletről nem kerüli meg, hanem elhalad előtte, nyugati lejtője lábánál.
III. Katonai felmérés térképe 1872- 1874
Hasonlóképpen rögzítette a folyó irányát az 1884-ben felvett fekete-fehér helyszíni mérés.6 A jelenlegi református temetőt kereszttel jelölték a terület keleti oldalán, és mintha egyfajta kerettel berajzolták volna a patak által körbezárt sziget fekvő katolikus temetőt. A kidomborodó területen egyik térkép sem jelöl házakat, inkább szántónak, legelőnek használták, és kis szerencsével termést is hozott, ha az árvíz nem most el. Ha megfigyeljük a nagy Tisza folyását, észrevehetjük, hogy az egyik kanyarulat levágásra került, mely felveti a kérést, hogy az 1846-ban kezdődő, 60 évig tartó Tisza-szabályozás során készítettek-e térképet a környék folyóiról. A Szatmárcseke történelmével foglalkozó szakirodalmak nem tesznek említést a XIX. század második felében jelentős változásokat magával hozó Tisza-szabályozásról. Az Országos Levéltárban több erre vonatkozó metszetet őriznek, de csak az egyik tárja elénk Cseke belterületének vízeit is. Az 1856-ban készített, Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási koncepciójára épülő német nyelvű térkép, mérnöki pontossággal igyekezett elénk tárni Cseke térségének vízvonulatát.7
Vásárhelyi Pál tervei a Tisza-szabályozásról 1865 – Forrás: Országos Levéltár
Ha a 160 évvel korábbi térképet összevetjük a napjainkban készített, modern műholdfelvételekkel, megállapíthatjuk, hogy a természet nem tüntette el a Sziget jellegzetes, háromszöget formáló alakját. Kiváltképp szembetűnő, hogy fennmaradt a Sziget északi oldalát kijelölő akácfasor, ami oly jellemző kisérője folyópartoknak. A szántóföldek pedig a régi folyók kanyarulatai szerint vannak a mai napig felosztva. A tervezők nem tértek ki Cseke épületeinek, utcáinak ábrázolásra, kizárólag a katolikus templomot és az abból nyíló szűk utcácskát vázolták fel. A patak főágának irányát az eddigiekhez képest másképp jelölték, egyelő oldalú háromszöget formálva a református temető földjeit megkerülve, az északkeleten ömlött a Tisza-holtágba. A személyes terepvizsgálatok és a műhold felvételek gyorsan igazolják, hogy a katonai térképek ez esetben sem tévedtek. Ha elsétálunk a temető nyugati végébe, mély árokra és egy hídra lehetünk figyelmesek, ami ellentmond az újonnan feltárt térképnek. Malina Gyula 1890-ben megjelent kimutatása szerint a csekei térségben három Tisza-átvágást hajtottak végre. 8
Az elsőt 1853 és 1854-ben, a másodikat 1857 és 1858 között, a harmadik feltöltés pedig 1863-tól 1867-ig tartott. Kicsi a esélye, hogy a szabályozás ez esetben nem csupán a Tiszát, hanem annak mellékfolyóit is érintette. Nem valószínű, hogy pont a katonai felmérést megelőző 1857-es évben töltötték fel a Cservájás-patak keleti ágának végét, és új irányba terelve, rövidebb úton vezették a Holt-Tisza medrébe. A terület keletről nyugati irányba olyan mértékig lejt, hogy mire a víz olyan magasra duzzad, hogy megkerüli a keleti oldalt az egész temetőt belepte.
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a mai református temető sosem volt szigeten, a katolikus temető viszont igen. A református temető fejfáinak csónak formája miatt senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a katolikus temető lett volna valaha szigeten. A hosszú évtizedek alatt a szájhagyomány útján fennmaradt emlékek a szigetről és a temetőről kissé összekeveredtek.
Kataszteri térkép XIX. század 2. fele
Az Amedeo Boros által 1790-1844 közöttire datált, német nyelvű kataszteri térképen telkek kiosztása megegyezik az 1858-as katonai felmérés rögzitésével. 9 Ha a templom mellett nyíló sikátor végig sétálunk, megkerülve a lakó épületek jutunk el a temető bejáratáig. Ez a temető legészak-keletibb csücske ahol az eredeti bejáró volt, innen 100 méterre nyugatra van a temető magja. A bejárata tehát nem volt feltétlenül szükség a vízi megközelítésre. Nem úgy mint a katolikus temetőhöz, amit a ritkán előforduló aszályos időszakokon kívül kizárólag vízen átkelve lehetett megközelíteni. Boros azt is írja, hogy a Kölcsey Ferenc Szemere Pálhoz intézett levelében Szigetként említi a temetőt. Ha ellenőrizzük Kölcsey levelezését, megállapíthatjuk, hogy egyszer sem használja a sziget szót a temető definiciójaként. Kölcsey 1827-ben valóban levelet intéz Szemeréhez, melyben így ír: „Egyedül azon kínos tudományom van még, hogy Ádámot a testvéröcsémet eltemettük, és én kimondhatatlanul szenvedek.” Testvére mellé 1838-ban temették a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kölcsey Ferencet, majd sógornőjét, Szuhányi Jozepint.
„Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna föl írva: de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve.” – írta szomorúan Petőfi Sándor miután 1847-ben felkereste Kölcsey sírját, ő sem említi, hogy víziúton kellett volna oda kijutnia. Összegzésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy a mai református temető sosem volt szigeten, a katolikus temető viszont igen. A református temető fejfáinak csónak formája miatt senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a katolikus temető lett volna valaha szigeten. Így mégis az a legvalószínűbb, hogy a hosszú évtizedek alatt a szájhagyomány útján fennmaradt emlékek a Szigetről és a temetőről kissé összekeveredtek és valójában a katolikus temetőt illették egykoron a Sziget megnevezéssel.
Szatmárcseke fejfa térkép
A fejfák helyének pontosításához elmaradhatatlannak bizonyult a temető méreteinek meghatározása. A déli és a keleti oldal a legkönnyebben behatárolható, hiszen csak itt szegélyezi kerítés a temetőt.10 Az északi oldalvéget akácossal benőtt erdőcske jelöli ki, míg a nyugati oldalon egy a Táncsics utca végéből induló, kockakővel burkolt kocsiút húzódik, amely balra kanyarodva, hídként szeli át az elapadt patak medrét. Ebbe az irányba 17. sortól enyhén lejt a terület, és csak a sírok elmaradása után lesz ismét sík. Méréseink szerint a déli oldal akácfa kerítése 165 méter hosszú, mely 45 fokos fordulat után 60 méter hosszan folytatódik az északi akácosig. A keleti oldal végén két szárnyú kapu nyílik, a temető XVIII. századi megnyításakor innen lehetett megközelíteni a területet. Napjaninkba pedig itt szokták behozni az észak-keleti oldalon eltemetni kívánt elhunytakat a ravatalozóból.
Forrás: Forster Központ
A sírok észak-déli irányba, többé-kevésbé párhuzamos sorokban fekszenek.11 A fejfa minden sír végén, az elhunytnak háttal, nyugat felé néz. A temetőt szürke műkővel borított, északról-délre haladó gyalogosút osztja ketté, ami 70 méter után keletre kanyarodva a Kölcsey-emlékműig vezet. Ezt vettem kiindulásipontnak a 2015-es felmérés során, így a nyugati oldal a nagyobb, a keletinek mintegy kétszerese. A keleti oldalon 16 sorban összesen 336 darab fejfa található, ebbe beleértendők a már olvashatatlan ( x db), esetleg kidőlt (8-10 db) vagy a más anyagból készült ( x db) síremlékek is. A nyugati oldalon 23 sorban 836 sírhelyet számoltam meg.12 Így összesen 1172 fejfa található a temetőben, ami több, mint a duplája az 1972-es felmérésen összeírtaknak (527 db). Ez sokat változott a Nyárády által lejegyzettekhez képest, hiszen amikor ő a terepen járt a “két részt egy begyepesedett, északról dél felé haladó szekérút” választotta el.13 Minden valószínűség szerint a néprajzkutató szekérútként nevezte meg a Kölcsey sírhoz vezető járdát, hiszen ilyen irányba kijelölt másik ösvény nem alakult ki a sorok között. Nyárády a keleti oldalt mintegy háromszor nagyobb kiterjedésünek találta a nyugati résznél. Nem ezt igazolja az 1973-as felmérés során készült térkép, sem pedig az általam végzett kutatás. Mind a két feltárás azt támasztja alá, hogy a nyugati oldal a kezdetektől fogva sokkal nagyobb volt a keletinél. A Kölcsey emlékművel egy síkban, nyugaton található a sírkert legkorábbi magja, itt helyezkednek el a legnagyobb sűrűségben a fejfák.
Sváb – Rutai térkép nyugati oldal részlet Forrás: Forster Központ
A temető nincs felparcellázva és kijelölt sírhelyek sincsenek, mindenkit ősei, szerettei közelébe temetnek el. Tiba Zsolt tiszteletes úr elmondása szerint a mai napig él az a régi hagyomány, mely szerint a családtagok egy bokorba, vagyis amennyiben a szabad helyek lehetővé teszik egymás közelébe, vagy egymásra temetkeznek. Ez utóbbiról sokszor nem is tudnak, hiszen a régi fejfa és a sír domborulata már eltünt a hosszú évek során. Wirth Péter 1977-ben úgy tapasztalta, hogy egyes sírok elhelyezkedése egyfajta jelrendszerként mutatja a közösségen belüli hierarchiát, rokonsági viszonyokat.14 A sorok besűrűsődésével, a családi kapcsolatok átalakulásával, valamint az egymásra temetkezésekkel ez a struktúra már egyre kevésbé áttekinthető.
Napjainkban, ha a déli személyi bejárón érkezünk a temetőbe, a nyugati oldal első sorában csak 13 fejfa fogad minket, amit sövénysor és tölgyfák váltanak fel, majd ismét fejfák folytatódnak. A sírjelek elmaradásának jelentősége van, hiszen a második és negyedik sorban a Kölcsey család elhunytjai fekszenek. De az 1938-ban klasszicista stílusban készült Kölcsey-emlékmű a temető legkiemelkedőbb pontja, az út ebbe az irányba vezeti a látogatót, s így hátat fordítanak neki ezek a többnyire dolomitból és márványból készült sírkövek.
A természetes halállal elhunytakat temették a keleti részre, amit akkoriban már majdnem teljesen telítettnek értékelt Nyárády, de ezt a 70-es években készített fénykép felvételek erősen cáfolják. Írása szerint a nyugati területet elsősorban kukoricával vetették be, csak néhány – 10-20 darab – a Tiszába fulladt, öngyilkosok és párdarab cigány fejfáját lehetett a gondozatlan részen felfedezni. Hosszas utánajárás, fényképek,15 elbeszélések és az 1973-as térkép alapján arra a megállapításra jutottam, hogy Nyárády túlzó és pontatlan megállapításokat közölt ezzel kapcsolatban. Valóban volt egy kukoricával bevetett terület, de ez csak a nyugati oldal legalján, egy keskeny részen lehetett, ezentúl a volt Tisza-Holt-ág és egy a mai napig szántóként használt föld terül el. Ezt igazolja a Sváb-Rutai térkép is, ami a temető észak-nyugati részén 100-150 fejfát jelöl, tömött rendezett sorokban. Csernyi Ilonka elmesélte nekem, hogy az észak-nyugati sarokban egy boncolóház állt valaha. Itt vizsgálták meg a Tiszába fulladtakat és az öngyilkosokat. Ennek az épületnek a közelsége biztos “taszította” a hozzátartozókat, és igyekeztek minél távolabb temetkezni tőle. Ezt a kisméretű házat jelölték ugyan a 1973-as térképen, de nem határozták meg a funkcióját, lehet hogy akkor is már csak az alapjaira leltek rá.
cigány gyermek fejfája
A mai napig egyértelműen behatárolhatók azok, a temető keleti és nyugati szélein elhelyezett sorok, ahol a cigányok “durvábban faragott sírjelei állnak.”16 A legelterjedtebb roma nevek közé tartozik a Zsigó, Danó, Mursa és a Farkas. A kisebbség száma, – ahogy az ország más részein is – az utóbbi évtizedekekben megsokszorozódott. A falu a hierarchiai struktúrája tekint vissza a sírkert felosztásán, hiszen a roma családok a központtól távolabb eső, a falu szélén elhelyezkedő un. cigánysoron éltek. Csekén körülbelül az elmúlt 5 évben kezdődött meg az a folyamat, hogy elkezdtek beköltözni a település magjának környező utcáiba is. A temető struktúráján – még – nem jelentkezett ez a változás és a kisebbség létszámának jelentős gyarapodása ellenére sem növekedett az általuk állíttatott fejfák száma.
A temetőben összesen 251 különböző családnevet írtam össze. (táblázat) A legelterjedtebb név a Nagy, összesen 71 elhunyt viselte ezt a nevet. Utána következik a Kovács 63 fővel, majd a Sarkady/i 37-tel. Sok máshonnan elszármazott ember neve is olvasható a temetőben, ezek közül kiemelném Ács Lajos református lelkészt.
Felmerült bennem a kérdés, hogy melyik a legrégebbi fejfa a csekei temetőben. Miután az adatokat táblázatban rendszereztem nem volt nehéz a meghatározás. A legrégebben elhunyt személy, akit a csekei temetőben helyeztek végső nyugalomra, és a síremléke még ma is megtalálható, az Tyukodi István. (Ny. XIII./41.) Az 1857-ban állított síremlék “természetesen” kőből készült, így a korhadás helyett kissé megemelkedve és megdőlve támaszkodik a mögötte növekvő fára. Több, mint két évtizeddel későbbre datálható, az 1880 január 10-én elhunyt idős Sarkady Zsigmond (K. I/22.), valamint a szintén ebben az évben temetett Kovács Mózesnek (Ny. XVII./9.) a tölgyből faragott fejfája. A Sarkady fejfának egy része nem olvasható, az 1979-es restaurálás során az alsó részt eltávolították és újra cserélték. Valószinűleg ennek köszönheti, hogy még nem ment tönkre teljesen. A pontos feliratot még Svábék dokumetálták, feltételezem azért, mert már akkor is ezt tartották a legrégebbi fejfának.
“ABFRA Itt nyugszik- Idős Sarkady Zsigmond Élt 42 évet Meghalt 1880 január 10én Áldas lengjen poraira”
-
- Fotó : Láng Olivér © 2022. A. B. F. R. A. Kovács Mózes nyugalmazott református lelkész élt 85 évet. Meghalt 1880 március 25-én. 1820-1878-ig szatmárcsekei lekész. B-P.
-
- Sarkady Zsigmond
