Megjelent: 2017. január 5. Műemlékem.hu
Az 1973 óta műemléki védelem alatt álló Szatmárcsekei Református Temető nemcsak embernagyságú, fából faragott fejfái miatt lett méltán híres, hanem azért is, mert 1838-ban itt temették el nemzetünk Himnuszának íróját, Kölcsey Ferencet.
Halotti anyakönyv a XVIII. századból
A sírkert múltjával kapcsolatban számos kérdés foglalkoztatja a kutatókat, sokáig a temető megnyitásának dátuma is ismeretlen volt. Amedeo Boros 2001-ben megjelent disszertációjában hívta fel a figyelmet az 1754 és 1831 között vezetett halotti anyakönyv 1776. június 19. napjánál olvasható bejegyzésére: „Anno 1776 /Az ujj temetőbe/”.1 Írott források felkutatása mellett Boros számos csekei lakossal folytatott beszélgetést, melyek során a helyiek többször említették, hogy egykoron a temetőt Szigetnek hívták. Solymossy Sándor néprajztudós, 1930-ban született csónakalakú fejfa elmélete2 miatt arra következtetett, hogy a környékbeli folyók áradása idején a temető szigetként emelkedett ki a vízből, az elhunytakat pedig ladikon vitték eltemetni erre a magasan fekvő, védettebb területre.3 De valóban a jelenlegi református temető fekszik a szigeten, vagy a későbbi generációk már kissé átalakítva emlékeznek a múltra? Levéltárakban őrzött térképek tanulmányozásával további támpontokat kereshetünk ennek igazolására.
2. katonai felméres Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltára
2013 és 2016 között végzett kutatásom fontos lépése volt a temető területének és környezetének felvázolása, melyhez katonai felmérések során készült topográfiai térképeket vettem kezdetben alapul. Az 1858-ban készített, színes rajzmetszet4 tervezői törekedtek az alapos, precíz kidolgozásra, és részletesen ábrázolták a település utcáit, építményeit5 és vízhálózatát. Szatmárcseke legmagasabb pontján elhelyezkedő mai református temető területén akkoriban egy műveletlen telek és két lakóház lett jelölve. A temetőre utaló jelzés hiányából arra következtethetünk, hogy a sírkertet még nem nyitották meg a jelenlegi helyén. Ez lehetetlen, hiszen 1827-ben ide temették Kölcsey Ádámot, majd 11 évvel később a családi kriptába helyezték bátyját, Ferencet is. Ez bizonyos, hiszen 1938-ban a költő halálának 100. évfordulóján, Csiszár Árpád etnográfus vezetésével innen exhumálták és helyezték át egy oszlopos, klasszicista síremlék rejtekébe.
3. katonai felméres 1884. Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltára
A zsák utca legvégéből nyíló, elvadult növényzetű temető az utcáról nézve használaton kívüli területnek tünhetett a kartográfusok számára, így üresnek ábrázolták a térképen. Idővel a kanyarban fekvő házat lebontották, és a felszabadult földterületet a temetőhőz csatolták. A déli nagy kapunál az épület létezésének hiánya a mai napig üres helyet tár elénk. A sikátor végén felvázolt utolsó ház emlékét pedig a máig fellelhető alapkövek őrzik. A helyszínen történt személyes megfigyelések szerint a térkép a valóságnak megfelelően vázolta fel a település lakóházait, így érdemes megfigyelnünk miként körvonalazta a folyók irányát. A Vajas-patak és a Holt-Tisza szigetet létrehozva csatlakozik egymásba, e szigeten fekszik a napjainkban is használatban lévő katolikus temető, melyet három kereszttel jelöltek meg. A patakárok nem kerüli meg keletről a református temetőt, hanem a nyugatra lejtő lábánál halad el. Eszerint a mai református temető sosem volt szigeten, nem úgy, mint a katolikus temető, amit kizárólag vízen átkelve lehetett megközelíteni. A református temető fejfáinak csónakformája miatt nem vetődött fel, hogy a katolikus temető lett volna valaha a Sziget. Ezt igazolja, az 1884-ben felvett fekete-fehér katonai helyszíni mérés, ami hasonlóképpen rögzítette a vízek folyását.6 A jelenlegi református temetőt a terület keleti oldalán, kereszttel jelölték, a patak által körbezárt mezőn fekvő katolikus temetőt pedig egy kerettel rajzolták be.
Tisza-szabályozás térkép 1865 Forrás: MNL OL
Ha továbbvizsgáljuk a térképet könnyen észrevehető, hogy a nagy Tisza egyik kanyarulatát feltöltötték és rövidebb úton vezették el, ettől remélve az árádások mértékének csökkenését. Ez felveti a kérdést, hogy az 1846-ban kezdődő, 60 évig tartó Tisza-szabályozás során készítettek-e térképet a környék folyóiról. A Szatmárcseke történelmével foglalkozó szakirodalmak nem tesznek említést a XIX. század második felében jelentős változásokat magával hozó Tisza-szabályozásról. Az Országos Levéltárban több erre vonatkozó metszetet őriznek, de csak az egyik tárja elénk Cseke belterületének vizeit.7 Az 1856-ban készített, Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási koncepciójára épülő német nyelvű térkép tervezői nem tértek ki a község épületeinek, utcáinak felvázolására, kizárólag a katolikus templomot és az abból nyíló keskeny utcácskát ábrázolták. A Vajas- patak keleti főágának irányát az eddigiekhez viszonyítva másképp ismertették, miszerint egyenlő oldalú háromszöget formálva, a református temető földjeit megkerülve, észak-keleten ömlött a Tisza-holtágba. A személyes terepvizsgálatok és a műhold felvételek gyorsan igazolják, hogy ezesetben sem a katonai térképek tévednek.
Szatmárcseke műhold felvétel
Ha a 160 évvel korábbi térképet összevetjük a napjainkban készített, modern műholdfelvételekkel, megállapíthatjuk, hogy a természet nem tüntette el a Sziget jellegzetes, háromszög formáját. Kiváltképp szembetűnő, hogy fennmaradt a Sziget északi oldalát kijelölő akácfasor, ami oly’ jellemző kísérője folyópartoknak, a szántóföldek pedig a mai napig a régi folyók kanyarulatai szerint vannak felosztva. Ha elsétálunk a temető nyugati végébe, mély árokra és egy hídra figyelhetünk fel, ami ellentmond az újonnan feltárt metszetnek. A katonai térképpel megegyező módon rögzítette a helyszínt egy szintén német nyelvű kataszteri térkép.8 A XIX. század elsőfelére datált, kézzel rajzolt terv telekkiosztása megegyezik a vele hozzávetőlegesen egyidőben készült katonai felméréssel. A templom mellől induló sikátor végén, a lakó épületek mögött nyílt a temető legkorábbi bejárata. Ez a temető észak-keleti csücske, ahonnan 100 métert nyugatra haladva találjuk meg a temető egykori magjáig.
Kataszteri térkép XIX. század
Ezt támasztja alá a Sváb Katalin és Rutai Ilona által készített, mind az 527 fejfa pontos elhelyezkedését szemléltető térképmetszet, vagyis az 1972-ben történt felmérés ezen a területen mutatja a legnagyobb sűrűséggel a nyughelyeket. Itt található a legrégebbi síremlék is, amit 1857-ben, műkőből emeltek Tyukodi Istvánnak. Majdnem fél évszázad telt el a kutatópáros terepmunkája óta, így megérett az idő egy újabb felmérésre. Az összes fejfáról fotódokumentációt készítettem, majd a sírokat sorokba rendszerezve számjelöléssel láttam el, melyről méretarányos térképet készítettem. Szürke, műkővel borított, északról délre haladó gyalogosút osztja ketté a temetőt, ami 70 méter után, keletre kanyarodva a Kölcsey-emlékműig vezet. Felmérésem során ezt tekintettem keleti-nyugati választótengelynek. Így a nyugati rész bizonyult nagyobbnak, területe mintegy kétszerese a keletiének. A keleti oldalon 16 sort, illetve 336 darab fejfát számoltam össze, míg a nyugati félen 23 sor és 836 sírhely a mérleg. Feltárásom szerint összesen 1172 fejfa található a temetőben, ami több mint a duplája a Sváb – Rutai páros által összeírtaknak.
Déli nagy kapu
A jelentős mértékű növekedés részben demográfiai okokból fakad, részben pedig az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) 1978-1979-ben végzett restaurálásának köszönhető. Elbeszélések szerint azért volt szükség a felújításra, mert az 1970-es évek elején a falu közössége filmjelenet forgatását engedélyezte a temetőben, mely- nek során a filmesek sírjeleket emeltek ki a földből a jobb kameraállások kedvéért. A csekei lakosság a feldúlt „harci színtér” láttán segítségkérő levelet írt az illetékes állami szervnek. A Néprajzi Múzeum ennek hatására kérte fel a temető állapotfelmérésére a diplomamunkáját megírni készülő Sváb-Rutai párost, majd az ő feltárásukra támaszkodva kapta meg az OMF a teljes sírkert helyreállítási és konzerválási feladatát. Az új körülmények rohamosan megváltoztatták a temető kinézetét és a korábban elhanyagolt sírhelyeket egyre több hozzátartozó kezdte el gondozni.
Kutatásom során értesültem róla, hogy a temető nincs felparcellázva és soha senki nem vezetett jegyzéket arról, hogy melyik elhunytat hova temették. Ezért úgy döntöttem, hogy munkámat a fejfákra vésett, sok esetben megrongálódott, hiányos feliratok értelmezésével, majd az adatok számítógépes rögzítésével folytatom. A temetőben fekvők neveit, születési és halálozási adatait, házastárstársaik nevét a térképen feltüntetett sorszámozást követve táblázatba rendszereztem. Szerettem volna ezeket az információkat a lakosság számára elérhetővé tenni, ezért létrehoztam a www.szatmarcsekeitemeto.hu honlapot, melyen bárki könnyedén megkeresheti hozzátartozói sírhelyét. Ennek az adatrögzítésnek bevezetőjeként született meg a weboldalon olvasható tanulmány, amelyben a kulturális antropológia és a néprajztudomány módszertani eszköztárát felhasználva kíséreltem meg összefoglalni a Szatmárcsekei Református Temetőről szóló ismereteinket.
A tudományos szakirodalom mellett az interneten szép számmal olvashatunk a szatmárcsekei temetőt ismertető turisztikai oldalakat. Ezek többsége alapvető tényeket közöl hibásan, amelyeket jobb lenne minél gyorsabban elfelejteni. Az első ilyen tévhit, amit meg kell említeni, hogy a temetőben kopjafák állnak. Szatmárcsekei református temetőben fejfát emelnek vagyis “fejtűl való fát”, létezett lábtúl való fa is, de az kikopott a szokások közül. A kopjafának az emlékoszlop tekintjük.
Másik hiteltelen állítás, hogy a fejfák öreg, fejkendős asszonyokat ábrázolnak, és a rájuk vésett faragás emberi arc vonásait kivánja stilizálni. Ez a szatmárcsekei születésű, lokálpatrióta Lakatos tanár úr felvetése volt, de ezt semmilyen forrással nem támasztotta alá, kizárólag a saját intuíciójára támaszkodott. Ezzel ellentétben, számos múltszázadbeli tárgyiemlék igazolja, hogy az efféle barokkos díszítés – magyar bajusz – elterjedt volt a környék építészeti elemein.
Megemlítendő, hogy a csónakos fejfa forma a maga nemében egyedül álló, de a szomszédos falvakban végzett kutatások azt igazolják, hogy a fasíremlékkel történő temetkezés teljesen elterjedt, hétköznapi szokásnak számított az átlag lakosság körében, csak a nemesi családok engedhették megmaguknak, hogy díszkővet állíttassanak.
Fontos még kihangsúlyozni, hogy a temetőben kétszer annyi síremlék található, mint azt a legtöbben tudják. Az 1973-as számláláskor valóban 538 fejfát számláltak, de a 2013-as felmérés azt igazolta, hogy 40 év alatt 1180-ra nőtt a tölgyfából készült síremlékek száma.
Továbbá ki kell emelni, hogy Amadeo Boros körültekintő kutatásának köszönhetően vitathatatlannak tűnik a temető megnyításásnak időpontja. Így elvetendő az az állítás, hogy a sírkert 100-150 éves múltra tekint vissza, hiszen az első elhunytat 1776. június 19-én helyezték örök nyugalomra. Azt, hogy már akkor állítottak-e fejfát, és annak faragása megegyezne a ma használatossal sajnos nem igazolja semmilyen anyag.
Szinte a legtöbb helyen hibásan közlik, hogy a Kölcsey-emlékművet Gerenday Antal tervezte. Mint azt a tanulmányban részletesen kifejtem ez lehetetlen hiszen a sírkőfaragó mester már évtízedekkel korábban elhunyt, így feltételezhetően ifj. Gerenday Antal volt a tervező, de annyi bizonyos, hogy a Gerenday-műhelyben készült.